II. évad 28. rész

Sziasztok!

Kicsit korán, de most, suli előtt hoztam az új részt. Jó olvasást!

Domi

28. rész

- R-re-reiko! – az ágyán ült, egy kést tartva a kezében. Én közelebb léptem.

- Ha közelebb jössz, magamba döföm. - ez a mondat annyira nem passzolt hozzá. Igazán féltettem.

- Nyugodj meg, kérlek és tedd le azt a kést.

- Ne parancsolgass. Nem véletlenül van a kezemben. Terveim vannak vele. – Tette a csuklójához.

- Figyelj, tudom, hogy ez nehéz neked. Nehéz, hogy bármennyire próbálkozol, nem tudsz javítani a helyzeteden. Viszont ez nem megoldás.

- Miért ne lenne az? Meghalok és nincs gond. Ennyi.

- Neked ez ilyen könnyen menne? Gondolsz egyáltalán a családodra?

- Anyámnak van még három gyereke. Nem szenvedne nagy hiányt.

- Hülyeség! Egy anyának nem számít, mennyi gyereke van. Ha meghal egy, akkor azt soha nem fogja tudni kiheverni…

- Szólj, ha befejezted a lelkizést.

- Ez nem lelkizés. Fontos vagy Elenának, valamint a testvéreidnek.

- Ha olyan fontos vagyok nekik, akkor miért nem mondták soha?! – kiabált rám.

- …

- Aha, szóval hallgatsz. Ne röhögtess, oké? Kinek hiányoznék én? Senkinek. Hagyj békén!

- Nekem. Nekem hiányoznál. Tudod, nem rég óta ismerlek, viszont először egy kedves, vicces fiút láttam benned.

- Aki drogozik, és nem tud uralkodni a függőségen!

- Na, jó! Ide figyelj! Ez nem a te hibád! Értsd már meg! Nem te kezdted el! Viszont abba hibás vagy, hogy egy csepp akaró erő sem szorult beléd!

- Rendben! Köszönöm a kioktatást! Felfogtam, értelmeztem! Most már békén hagysz?

- Még sem foghattad fel. Még mindig nem érted. Segíteni akarok, hiszen megígértem.

- Csak egy ígéret, kösz a tanácsokat. Örültem a megismerkedésnek. – a kést a szívéhez helyezte és…

- Kés! – gyorsan kellett cselekednem. Kinyújtottam a kezem, majd magamhoz hívtam az eszközt. Igen. Ezzel lebuktattam magam. De egy ember életén múlott. És a titkom egyáltalán nincs előbb, mint Reiko.

Először a kezére, utána lassan rám nézett. Tekintete meglepődöttséget sugárzott.

- Reiko én…

- Te… Te…

- Ne ijedj meg, én csak…

- Ezt mégis, hogyan csináltad?

- Megmagyarázom.

- Maradj ott. Onnan is el tudod mondani.

- Csak nem, félsz tőlem?

- Nos, nem. Láttam már…

- …

- …

- Mit? Mit láttál már?

- Semmit. Hallgatlak.

Elmeséltem neki az elejéről mindent. Hogy hogyan változtam át, milyen volt az eddigi életem, a próbálkozásaimat, miszerint a régi szeretnék lenni, a beletörődésemet. Mindent, kivéve a Joshos sztorit. Különös módon nem azt a tipikus „Félek, hogy megesz, vagy megharap” meglepődöttséget éreztem rajta, hanem inkább csak az élettörténetemen csodálkozott.

- De… Miért vagy ilyen nyugodt? Miért nem félsz tőlem?

- Csak, mert nem bántanál.

- Honnan tudod?

- Onnan, hogy mondtad: fontos vagyok neked.

- Viszont erről nem szólhatsz senkinek!

- Jó, tudom. Nem szeretnéd, ha azt hinnék, szerelmes vagy belém.

- Mármint a vámpírságomról nem szólhatsz.

- Az nehéz feladat. Keyko kiszúrja a dolgokat.

- Semmi kép sem beszélhetsz.

- Nehéz lesz, de megpróbálhatom.

- És, segítenél még valamiben?

- Mi lenne az?

- Muszáj egy hónapban egyszer vért innom…

- Na, ne. Én nem engedem, hogy megharapj!

- Befejezhetem? Tudok készíteni művért, csak mivel már nem hárman vagyunk a családban, hanem veletek együtt nyolcan, így nehézkes az előállítás.

- Szóval vonjam el a figyelmet?

- Arról fogalmam sincs még. Ha kitalálom, mi legyen, akkor segítesz?

- Azt hiszem.

- Jó. – felálltam és távozásra készültem.

- Hé!

- Mi az?

- Te képes voltál a titkodat felfedni azért, hogy megments?

- Nekem… A titkomnál ezerszer fontosabb egy élet.

- És arra nem gondoltál, hogy elárulhatlak?

- Tudtam, hogy nem tennéd. Bízok benned. Másrészt pedig, én is őrzök egy titkot rólad.

- Igaz.

Felbattyogtam a szobámba, majd egyenesen a zuhany alá álltam, persze vetkőzés után. Ez a nap. Úristen! Oké, hogy megmentettem Reikot, de az nem biztosít semmiről. Lehet, megpróbálja újra. Habár… Bármennyire is elvette az eszét a kábítószer, tuti izgatott a titkom miatt. Talán ez ösztönzi. Így több dolgot deríthet ki, meg valószínűleg kíváncsi a képességeimre. Annyira gáz. Ilyen lazán veszem? Hahó! Ma tudta meg egy srác a legnagyobb dolgot, amit őrzök…

Ajtónyitódást hallottam.

- Kyle, ne merészelj, egy tapodtat se jönni erre, mert azt nagyon megbánod! Értetted? – annyival jobb a helyzetem, hogy van rajtam fehérnemű.

- Alváshoz melltartó? – hirtelen elém „futott” az illető és úgy húsz centire megállt velem szemben.

- Atyaisten! – ellöktem magamtól, amennyire csak tudtam és beteleportáltam a szobámba. – Istenem! Istenem! Miért talál meg folyton? Honnan tudja a házszámot? – felkaptam magamra egy térdig érő kockás hálóinget, mert valószínűleg utánam jön az a vadbarom.

- Mi bajod van?

- Nem ajánlom, hogy közelebb gyere, különben…

- Különben? – a következő pillanatban a torkomon volt a keze.

- Már megint erőszakos vagy. Én nem tettem ellened semmit.

- Provokálsz!

- Mivel? Hogy hozzád szólok?

- Meg sem hallgattad, mit akartam mondani.

- Igen, mivel, ha jól emlékszem világosan megmondtam: Utállak! Teljes szívemből gyűlöllek!

- Az engem a legkevésbé sem érdekel.

- Akkor minek jöttél ide?

- Mert akár tetszik, akár nem, megmutatom, mi is történt a bulin.

- Kösz nem kell. Gyilkos vagy!

- A véleményed sem érdekel.

- Engedj el! – átölelt, de ez nem az a „jó barát” ölelés, hanem inkább erőszakos. Hirtelen képek ugrottak be, amik lassan összeálltak egy filmmé.

Luna, Reiko, Akatsu, meg én egy klubban. Ittam, aztán kimentem. Reikonak beszéltem hosszasan, ő közelebb hajolt. Jött kettő srác, kezükben valami injekciós tűvel. Engem hátradobtak, felém közelítették a tűt, megjelent Josh és megölte az egyiket, amíg a másik belém szúrta a fecskendőt. Vele is végzett, felém közeledett, megharapott és egyetlen mondatot hallottam.

„Kiszívom belőled az anyagot.”

Visszatértem a valóságba. Tehát, Josh igazat mondott nekem. Megmentett.