4. rész

4. rész

* - Szia, apa!

- Szervusz, édes kislányom. Gyere ide, had öleljelek meg!

- Apa, már megint ittál?

- Jaj, ugyan már kislányom! Ne viccelődj.

- Nem vagy józan.

- Csak egy pohárkával ittam, az nem sok. És teljesen tiszta az agyam.

- Aha. Inkább egy üveggel. Legalább. Bűzlesz az alkoholtól. Nem tudnál csak egyszer az életben józanul hazajönni hétvégén?

- Hogy beszélsz velem? Az apád vagyok. Mit képzelsz te magadról?

- Az apám vagy és egyben egy alkoholista állat!

- Majd én megmutatom neked! - közeledett, de én gyorsan felfutottam a szobámba és bezártam az ajtót. Néhány perc múlva ő is fenn volt. - Nyisd ki az ajtót! Nyisd ki!

Féltem, iszonyatosan féltem. A szobám egyik sarkában gubbasztottam és azt vártam, mikor töri rám az ajtót. Nem telt el két perc és sikerült is neki. Aznap Kyle bulizni ment egy haverjához. Egyedül voltam apámmal és ő csak közeledett, míg el nem csattant az első pofon.

- Majd én, megtanítalak a tiszteletre. - rúgott hasba - Tiszteld az apádat! Én, tartalak el téged és a bátyádat. Elvárom, hogy tisztelj, te kis ingyenélő! - ezután még tovább ütött, pofozott és rugdosott. Aztán csak úgy otthagyott a szobám sarkában, vérbe fagyva. Elájultam, de meghalni már nem haltam meg még egyszer. *

Csak bámultam magam elé, visszagondolni is szörnyű erre. A bátyámnak bűntudata lett, ahogy meglátott. A gondolata pedig ez volt: ’ Hogy én mekkora egy hülye vagyok! ’

- Igen az vagy.

- Ja, igen. Te olvasol a gondolataimban. Sajnálom. Nem akartam felhozni. De még mindig nem értem, hogy akkor miért nem tettél semmit. Hiszen már vámpír voltál. Simán meg tudtad volna védeni magad. Miért nem tetted?

- Ezt már számtalanszor megbeszéltük. Fogalmam sincs. Egyszerűen féltem, hogy kárt teszek az apámban. Hiszen akkor még nem igazán tudtam használni az erőmet.

- Megérdemelte volna az a szemét…

Meghallottuk, ahogy a zárba próbálják beletenni a kulcsot.

- Megjött apa. - súgtam. - És részeg.

- Menjünk fel, gyorsan. - És már futottunk is, ahogy bírtunk, mert persze még ilyenkor sem akarta, hogy teleportáljam. Indult be a szobájába és én is, amikor megtorpantam. Nagyon félek. Már rég itta le magát, de akkor mindig be tudtam zárni az ajtót, viszont most nem találom a kulcsot. Tegnap elveszett. Kyle szobája közvetlen az enyém mellett van, apáé meg lent a földszinten, de mindig feljön. A tesóm meghallaná, ha történne valami, de én így is rettegek.

- Micu. - súgta a bátyám. - Menj már be. Apa mindjárt feljön. - és igaza van. Már hallom a lépteit, ahogy bejön a lakásba.

- Kyle, én félek. - csak nézett rám. Ilyet 15 éves koromban hallott tőlem utoljára, amikor az apám helybenhagyott.

- Zárkózz be.

- Nincs meg a kulcs. - aggódtam. És éreztem, ahogy ő is aggódik. De nem maga miatt, hanem miattam. Fél attól, hogy bajom esik.

- Gyere. - megfogta a csuklóm és berántott a szobájába. Megkereste a kulcsot és már be is zárta az ajtót. - Ma itt alszol, aztán holnap megkeressük a kulcsot.

- Jó, de nem is fürödtem, ráadásul váltóruhám sincs.

Odament a szekrényéhez és kivett egy fekete körülbelül combközépig érő pólót.

- Tessék. - dobta nekem. - Ebben tudsz aludni. Majd reggel lezuhanyozol, de ma már ne menj ki. És a szobádba sem lenne biztonságos visszamenni.

- És akkor hol öltözzek át?

- Hát, itt.

- Előtted?

- Jaj, az ikertesód vagyok.

- Nem mellesleg fiú.

- És? Testvérek vagyunk. De ne aggódj, elfordulok.

- Hát, azt én is úgy gondoltam.

Elfordult, én pedig elkezdtem vetkőzni. Már csak egy bugyi meg egy melltartó volt rajtam (amit nem is szándékoztam levenni), mikor megszólalt Kyle telefonja, ami természetesen a gépénél volt, ahol öltöztem. Ő hirtelen felugrott és ment volna a telefonjáért, amikor meglátott engem. Én meg olyan voltam, mint egy rák.

- Kyle!!!

- Ssss! - ugrott hirtelen elém és befogta a szám. - Maradj csönden. - egyáltalán nem zavartatja magát. De azért elengedett.

- Kyle. - suttogtam erőteljesen. - Fordulj már el.

- Oké, oké. Nyugi van. - kösz. Nem én, bámullak, miközben te alsógatyában vagy. Habár az inkább nekem lenne fájdalmas élmény, mert téged nem nagyon zavarna. Gyorsan magamra kaptam a pólót, ami nagyon rövid volt.

- Rövidebbet nem találtál? - kérdeztem, miközben egyre jobban húztam lefelé a pólót.

- Ne nyújtsd ki. Az a kedvenc pólóm. És amúgy meg nagyon szexi a cicás bugyi. - vigyorog rám. Hogy lehet ilyen perverz a bátyám?

- Mert a te Spongebobos alsógatyád sokkal jobb. - vágtam vissza.

- Honnan tudod, hogy van olyanom?

- Elfelejtetted, hogy röntgen szemeim vannak?

- Tényleg?

- Nem. Csak reggelente szoktál rohangálni egy szál alsógatyában.

- Mindegy, ezt most hagyjuk. Éhes vagy? Ha jól láttam, ma csak egy barackot ettél, még ebédelni sem ebédeltél.

- Ja, egy kicsit éhes vagyok. De nem érdekes.

- Hozok valami ennivalót. - indult volna el, de én a karjánál fogva visszarántottam. - Mit csinálsz?

- Mi van, ha apa meglát?

- Óvatos leszek. És egyébként is. Most vagy Tv-t néz vagy már a szobájában van. Tudok magamra vigyázni.

- De Kyle. - elrántotta a karját és már ki is ment.

Nagyon félek. Bármi történhet vele. Lehet, apa megzsarolja megint vagy esetleg megüti. És, miért? Azért, mert én éhes vagyok. Leültem a földre az egyik sarokba és vártam. Remélem Kylenak nem esik semmi baja. Ekkor valaki lassan kinyitotta az ajtót. Ó, basszus! Elfelejtettem bezárni. Összekuporodta és lehajtottam a fejem. Aztán becsukta az ajtót és lépteket hallottam, majd megfogta a vállam.