Sziasztok!
Fú, haragszom magamra, amiért nem tettem ki előbb ezt a részt, ugyanis már legalább egy hete kész van Ekkora kimaradás még nem volt. Sajnálom. Félre értés ne essék. nem szüneteltetem a blogot.
Domi
34.
rész
Reggel
olyan kedvtelenül ébredtem, hogy fél nyolckor pizsamában ácsorogtam a szobám
ablakában. Nem hiszem el. Josh múltja ilyen hatással van rám? De mi a jó égért?
Csak meredtem a szemközti utcákra, miközben a hűvös szellő fel-fellibbentette a
hajam. Kopogásra lettem figyelmes, vagy inkább olyan hangra, mintha épp az
ajtómat akarnák rám törni.
-
Mi a jó eget csinálsz? Van fogalmad róla, mennyi az idő? – kiabált rám Kyle.
-
Fél nyolc múlt 10 perccel.
-
És ezt ilyen nyugodtan mondod? Fel sem vagy öltözve. El fogunk késni!
-
Nem megyek ma suliba.
-
Beteg vagy?
-
Nem.
-
Nem akarsz késést?
-
Nem.
-
A dolgozat kiosztása miatt aggódsz?
-
Nem.
-
Hm. Várjunk csak! Talán… Toyuya bántott?
-
Nem.
-
Kicsit bővebben?
-
Csak gondolkozni szeretnék.
-
Azt tudsz órán is.
-
Ja, hát tudod, én órán figyelni szoktam.
-
Oké, de ez nem indok. Ezért nem maradhatsz itthon.
-
Találj ki nekem valami mentséget.
-
A-a. Öltözz!
-
Nem. Nincs kedvem.
-
Na. Akkor mond el, mi bajod, és talán, ismétlem, talán kimentelek.
-
Semmi különös nincs.
-
Nekem így is jó. Akkor megmondom Elenáéknak, hogy csak lógni akarsz.
-
Most miért zsarolsz?
-
Mert érdekel, mi van veled.
-
Miért?
-
Mert ikertesók vagyunk?
-
És?
-
Aj! Ne szórakozz! Ki vele!
-
Jó. Legyen annyi elég, hogy megtudtam valamit, ami meglepett.
-
Mit?
-
Azt hagyjuk. Annyit viszont megsúghatok: ti félreismeritek őt.
-
Á, szóval Toyuyáról van szó. Tehát szerinted, egy kedves, jószívű, mintadiák,
akinek semmi köze nincs egyetlen egy rossz húzáshoz sem?
-
Nem! Én csak azt mondom, előítéletekkel vagytok felé.
-
Te is csak azért véded, mert érzékeny vagy rá.
-
Ezt hogy érted?
-
Egyértelmű.
-
Ne szekálj már te is ezzel! Miért baj, ha nem úgy gondolkodom, mint a többiek?
-
Azért, mert te vagy az egyetlen, aki nem utálja.
-
Nem igaz! Lola sem utálja.
-
Mert ő, senkit sem utál. És egyébként is, csak most jött a suliba.
-
Jaj, akkor hagyjál.
-
Van két perced elkészülni. – ezzel lezártnak tekintette a témát és kiment a
szobámból. Egyáltalán nem érdekelt a testvérem véleménye erről. Bezártam a
szobám ajtaját és nem törődve senkivel az ablaknál állva bedugtam a fülesem.
Körülbelül délig volt hatásos, mert utána meguntam a semmit tevést.
Bekapcsoltam a TV-t, valami vígjáték ment, de engem egyáltalán nem vidított
fel. Délután háromkor megint az ablakhoz álltam. Láttam, amint Daniel épp, a
bringájával fékez le a házuk előtt. És minden jel szerint, ő is kiszúrt engem.
-
Hé, szia! – kiabált fel hozzám. Válaszképp csak intettem egyet. – Úgy látszik
nem vagy túl jól!
-
Akkor jól látszik!
-
Mi a baj?!
-
Azt inkább hagyjuk! Nem akarom, hogy az egész utca tőlem zengjen!
-
Oké, akkor átmegyek hozzátok!
-
Felesleges! Nem engedek be senkit a szobámba! – megláttam a Kyleékat, ahogy
jönnek haza, tehát eljöttem az ablakból. Lefeküdtem aludni. Álmomban mindenki
meghalt, aki fontos volt számomra. Én nem futottam el, pedig veszélyben voltam.
Ott akartam maradni és bosszút állni azon, aki ezért felelős. Csak az egyetlen
buktatója a dolognak az, hogy egyszerűen nem akartam ártani a bántalmazónak.
Nem azért, mert ez az érvem, hanem, mert a támadó személyében Josh állt
előttem.
-
Micu! Nyisd ki az ajtót! Hallod?!
-
Ki az? – dünnyögtem magamban és már fogadtam is volna szót, ha nem kapok észbe.
Így csak hallgattam.
-
Ne szórakozz! Tudom, hogy bent vagy!
-
Jaj, Kyle, ne kiabálj már, megijeszted. – hallottam Lola hangját is.
-
Figyelj ide Micu. A miatt a barom miatt nem kell szomorúnak lenned. Nem érdemli
meg. Őt sem érdekelte, amikor elájultál. – még mindig néma maradtam, így, hát
kénytelen volt békén hagyni. Nem sokkal később Daniel járt nálunk, de neki sem
reagáltam semmire. Ez akkora hülyeség! Én? Én azért vagyok ilyen, azért nem
megyek suliba, azért nem szólok senkihez, azért nem engedek be senkit, mert
Josh múltja megrázott? Nevetséges!
-
Micuko. – kopogott az ajtómon Keyko. Oké. Ezt be kell fejeznem. Kit érdekel
Josh múltja? Ch.
-
Igen? – tártam szélesre az ajtómat, és körülbelül, mint egy hülye mosolyogtam
rá.
-
Jól vagy? – nézett rám gyanakvóan.
-
Persze. Hogyne lennék? Miből gondolod, hogy valami baj van? – tettem fel a
költői kérdéseket.
-
Mert ma nem jöttél iskolába, és senkinek sem reagáltál, ha szólongatott.
-
Ja, öm gondolom aludtam és azért nem reagáltam.
-
És a suli?
-
Elaludtam.
-
De hát Kyle felkeltett.
-
Viszont, elkészülni túl sok idő lett volna.
-
Értem. – csak, nem hisz nekem.
-
Tényleg így volt.
-
Elhoztam a dolgozatodat. – adta oda nekem.
-
Ó, köszi. És hányasokat kaptam?
-
Nem néztem meg. – jogos. Nyílván nem az én eredményeimmel fog foglalkozni.
Leültem az ágyamra, majd, nem sokkal később Keyko is odaült mellém… Illetve az
túlzás, mert az ágy másik felébe ment.
-
Nyugi, nem harapok. Nos, lássuk csak. – pásztáztam a szememmel a papírlapokat.
– Nyelvtan: 5. Irodalom: 5. Matek: 4. Huh, hála az égnek. Kémia: 2. Na, ne! Ezt
nem hiszem el!
-
Mutasd. – vette ki a kezemből. – Ezt nem értem. Azt mondtad, a magolni való
része, megy, csak a számolás nem.
-
Igen, és?
-
És itt még azt is elrontottad, amit elvileg tudsz.
-
Komolyan?
-
Nézd meg jobban. – mutatta meg sorban a megoldásokat, illetve a rossz válaszaimat.
-
Kinyírom magam. Kettesre állok kémiából. Mond, hogy ez nem igaz! Könyörgöm,
mond!
-
Nyugodj meg! Azt mondták, lehet javítani. – arcomra egyből a remény halvány
sugarai ültek ki. – Holnap. – És már el is tűntek azok a sugarak.
-
Holnap?
-
Igen. Valamint ez a jegy bent marad az ellenőrzőben, de ehhez hozzá lehet
csapni egy potya ötöst.
-
Fú, hát akkor búcsút mondhatok a javításnak.
-
Ráadásul felelve kell…
-
Mi? Oké, ez szuper meg minden, csak tudod én nem hogy a dolgozatban, de felelve
sem tudom teljesíteni a négyes szintet.
-
Fel a fejjel. Dolgozatnál kérdezik az egyenleteket. Felelésnél nem hiszem. Mert
számolni kellene, azt pedig ebben az esetben fejben nem lehet. És a képletek…
-
Tehát azt mondod, csak az elméleti rész lesz benne.
-
Valami olyasmi. Viszont kaptunk házit, ami két oldal a munkafüzetben.
-
Oké, akkor gyorsan megcsinálom. Köszi. – miután kiment, egy kicsit
gondolkoztam, aztán úgy döntöttem, kinyitom a könyvet, meg a házimat. Huh.
Megláttam és körülbelül szörnyet haltam. Nekem ez kínai. Mi az a bázisreakció?
És, hogyan állapítsam meg, hogy mi az oxidáció, meg a redukció? Egy óra tétlen
kínlódás után feladtam és eltotyogtam Keyko szobájához. Kopogtam, majd
benyitottam. Az ágyán feküdt laptoppal az ölében. Sötétkék, alul szűkített melegítőnadrágot,
meg egy fehér pólót viselt, gondolom pizsamának. Érkezésemre felnézett, én
pedig elémentem.
-
Mi ez? – mutattam fel a házit. Felvont szemöldökkel oldalra nézett, majd vissza
rám.
-
Ö, kémia könyv?
-
Nem.
-
Kémia munkafüzet?
-
Igen, de nem úgy értem. Nézd. – böktem a leckét tartalmazó oldalakra. – Ez mi?
-
A lecke.
-
Aj, mármint, nekem minek kell olyat tanulnom, amit át sem beszéltünk. Ma nem
voltam suliban. Hogyan várhatja el a tanár, hogy ezt meg tudom oldani?
-
Lehet, mert azt hiszi megértetted.
-
Nyílván megértettem. És mégis mikor?
-
Esetleg nyolcadikban.
-
Mi?
-
Tudod, ez nyolcadik osztályos tananyag.
-
És akkor miért gimnázium harmadik osztályában tanuljuk?
-
Ismétlés. Meg vannak olyanok, akik mai napig nem értenek belőle semmit. – mosolyodott
el, úgy mond, a bajsza alatt.
-
Nagyon vicces, mondhatom, de én akkor sem értem.
-
Jó, oké. – félre tette a laptopját és felült. Megtámasztotta fejét a kezében,
majd lapozgatni kezdte a könyvet. – Honnantól nem érted? Mutasd meg.
-
Nem tudom.
-
Nem tudod? Csak tisztában vagy vele, mit nem értesz.
-
Mármint nem tudom megmutatni.
-
Minden benne van a tankönyvben.
-
Oké, viszont a hetedikes nekem már nincs meg.
-
Vagyis, te hetedik óta semmit nem értesz…
-
Elég világosan fogalmaztam, nem?
-
Huh, akkor nehéz dolgunk lesz.
-
Most nem az kérem tőled, hogy előröl, segíts az egész tananyagban, hanem csak a
leckében.
-
Hát, jó. Ülj le.
Eléhuppantam,
aztán figyeltem is, mit magyaráz. Normális esetben körülbelül annyit értettem
volna belőle, mint az angolból, de így, annyit sem. Egyszerűen nem bírtam
figyelni. Hogyan lehetséges, hogy Josh felnevelheti egyedül a húgát? Hiszen ő
sem töltötte be a tízennyolcat. Egyáltalán miből tartja el magukat? Hiszen
suliba jár, a kistesója pedig körülbelül jövőre megy iskolába. És mekkora
butaság otthon hagyni egy kislányt egyedül napközben. Nincs lelkiismeret
furdalása? Vajon megfelelően neveli? És soha nem erőszakos vele?
-
Szóval, akkor mennyi a víz egy móljának tömege?
-
Ö, izé 3.
-
Három gramm kicsit kevés lenne.
-
Biztos.
-
Figyelsz rám egyáltalán?
-
Persze.
-
Hm, nem hiszem, mert most mondtam el a megoldást fél perccel ezelőtt.
-
Igen, biztos. – valahogy egyáltalán nem jutott el az agyamig az, amit Keyko
mondott. De, ha ő mondja, akkor biztos úgy van. Bármi is legyen az.
-
Mi van veled? Hahó. – meglengette előttem a kezét.
-
Igen? Mi az?
-
Ezt kérdezem én is. Baj van? – nyitottam volna a szám, de megelőzött. – Javítom
a kérdésem. Mi a baj?
