Azta! (nem rész)

Sziasztok!


Wow. Szóhoz sem bírok jutni. Kilenc napja hoztam létre a blogot és máris 1015 oldalmegjelenítést, valamint 3 rendszeres olvasót kaptam. Nagyon, nagyon köszönöm!!!!!! Ez után is igyekszem minél jobb részeket írni. Remélem fognak majd tetszeni! Még egyszer köszönöm!

Szép estét!

11. rész

11. rész

Na, remek. Tényleg megér ennyit nekem egy kép. Végül is, mit tehetne vele? De nem is hangzik annyira rosszul, hogy vele töltsek egy napot. Biztos jól szórakoznánk.

- És, mi van, ha egyiket sem választjuk? - kockáztattam meg a kérdést.

- Akkor nem törlöm ki a képet.

- És nekünk ez miért is lenne rossz?

- Mert a végén még véletlenül feltölteném a világhálóra. - vigyorgott rám.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen zsarnok vagy. - fontam össze a karjaimat és elkezdtem durcizni, még mindig rajta ülve.

- Nem mondanám zsarolásnak. Inkább csak ürügy, hogy veled tölthessek egy napot. - vett vissza a vigyorából és helyette mosolygott.

- Mert ürügy nélkül nem mersz elhívni, mi? - vigyorogtam.

- Áll az alku?

- Mivel, gondolom a drága öcsikéd nem vállalja az első megoldást, ezért rendben, belemegyek.

- Helyes. Akkor mondjuk a jövő hét szombat megfelel?

- Igen.

- Akkor kitalálom, hova viszlek. - leszálltam róla, bementem a fürdőjükbe, rendbe szedtem magam, és hazamentem. Remek. Areto kikényszerített belőlem egy randit. De, mondjuk ő azt mondta, hogy ez nem randi. Na, mindegy, addig van még egy hetem. Otthon felhívtam Lunát, hogy nincs-e kedve átjönni, de szobafogságban volt, ezért azt javasolta, menjek át én hozzá. Persze, rögtön igent mondtam, ő meg megadta a címet. Átöltöztem és mentem is. Az anyukája nyitott ajtót. Egy fekete hajú, zöldszemű, alacsony és vékony asszonynak mondanám. Sugárzik belőle a jóság. Megmutatta Luna szobáját és már ment is vissza a konyhába.

- Szia Luna.

- Szia.

- Na, miért vagy szobafogságban?

- Anyám rajtakapott, hogy cigizem. De nem sokáig parancsolgat nekem. Májusban már 18 leszek, és akkor azt csinálok, amit akarok. - körbenéztem. A fal fehér volt, és ha jól látom, a rajta lévő angyalok, festve vannak.

- Szépek az angyalok.

- Tényleg? Én festettem őket.

- Hűha! Akkor te nagyon kreatív vagy.

- Csak voltam. Már nem szoktam rajzolni.

- Miért?

- Mert nincs kedvem hozzá.

- Kár, pedig sokra vihetnéd. Amúgy miért pont angyalok?

- Hát, az a helyzet, hogy… Á, nem. Hülyének néznél.

- Dehogy. Mond nyugodtan.

- Szóval… Én hiszek a természetfeletti dolgokban. - majdnem leesett az állam, de inkább nem mutattam semmi meglepődést. Hisz benne.

- Tényleg?

- Igen. Vagyis hittem.

- Már nem hiszel?

- De, csak nem annyira, mint régen.

- Miért?

- Mert, még nem láttam egyet sem. Tehát egyre inkább úgy hiszem, hogy nem léteznek.

- És mond csak. Hiszel a vámpírokban is? - tettem fel a kérdést, mert azért ez elég fontos.

- Nem. Vámpírok nem léteznek. - Ez fájt. Szóval engem egy nem létező személynek tart. Remek. - De ez jobb is így. - erre felkaptam a fejem.

- Miért?

- Mert csak bántanák az embereket. Lehet, a filmekben megcsinálják őket kevésbé brutálisnak, de a valóságban egész más lenne a helyzet. Kiszívná a vérünket. És meg is ölne.

Nagyon rossz volt ilyet hallani. Én nem vagyok ilyen. Nem vagyok vérszívó és nem ölök embereket. Ahogy Daniel sem. Mégis ezt hiszik rólunk. De végül is. Nem minden vámpír olyan, mint mi. Valóban vannak brutálisabbak.

- És te?

- Hm?

- Te hiszel a természetfeletti dolgokban?

- Igen, de nem mindegyikben.

- Ezt, hogy érted?

- Nem hiszek a tündérekben, koboldokban, ördögökben, sellőkben, szirénekben, angyalokban, viszont hiszek a vámpírokban, boszorkákban, jósokban.

- És te mit gondolsz a vámpírokról? - hát ez fogós kérdés.

- Semmit.

- De csak elképzeled őket valahogy.

- Szerintem ők is olyanok, mint mi.

- Ez nem az Alkonyat. Szerintem, ha léteznének rondák és ocsmányak lennének.

- Te úgy gondolod én viszont nem.

Még beszélgettünk aztán hazamentem. Ez elég rosszul esett. Tényleg ocsmány lennék? Mondjuk, ő nem tudja, hogy én vámpír vagyok, de akkor is. Elhihetitek, senkinek sem esne jól, ha lerondáznák. Hazaértem és bedőltem az ágyamba. Hát, ez a napom sem volt semmi. Az biztos.

- Helló hugi. Mizu? - támaszkodott neki Kyle az ajtófélfámnak.

- Semmi különös.

- Milyen volt Akatsunál?

- Jó.

- Bővebben.

- Akatsu húga utál, de nem tudom miért. A bátyja lefotózott, ahogy Akatsu a vállamra dőlve alszik, viszont nem hajlandó kitörölni, csak akkor, ha eltöltök vele egy napot. De nem ez a nap csúcspontja.

- Történt még más is?

- Lunánál voltam és ocsmánynak nevezett.

- Tényleg? Pedig Luna nem olyan. Nem gondoltam volna, hogy ennyire gonosz.

- Nem, nem kifejezetten engem nevezett ocsmánynak, hanem azt, ami vagyok.

- Elmondtad neki?

- Dehogy. Csak megkérdeztem tőle, hogy mit gondol a vámpírokról. És nem éppen kedves dolgokat mondott. Amúgy valamiről beszélnünk kell.

- Miről?

- Kértelek, hogy ne avatkozz bele a Joshsos ügyembe, de amikor felébredtem az orvosi szobában, azt mondta Akatsu, hogy behúzott neked. Miért nem hallgattál rám?

- Hiszen elájultál, akkorát ütött. Talán hagynom kellett volna?

- Nem. El kellett volna vinned a gyengélkedőbe és esetleg szólnod kellett volna egy tanárnak, de persze megint a brutálisabb megoldást választottad. Belehalnál, ha egyszer rám hallgatnál?

- Ne kérd tőlem, hogy az ikertesómat ne védjem meg.

- Nem kérem. Csak ne avatkozz bele a dolgaimba.

- Akkor mégis, hogy segítsek?

- Ha kérem a segítséged, akkor segíts.

- Ch. Ezt ne kérd tőlem.

Fogta magát és elment. Nem várta meg, hogy tovább folytassam a vitát. Egyszerűen nem érti meg. Megtudnám védeni magam, de nem akarok senkiben kárt tenni.

10. rész

10. rész

Oda is értem a sárga ház elé. Csengettem és nem telt el egy perc, máris ajtót nyitott Areto.

- Szia Micó! - köszönt, olyan animés mosollyal, csukott szemmel.

- Szia Areto. Az öcséd itthon van? - de furcsa kimondani, öcséd.

- Persze, a konyhában süt valamit, gyere be.

- Köszi.

- Tényleg anime maratont tartotok?

- Igen. Te is csatlakozol?

- Simán.

Bementünk a konyhába és Akatsu éppen kettő pizzát vett ki a sütőből.

- Szia. - köszönt ő is mosolyogva.

- Szia.

- Hoztad az animéket?

- Igen, a táskámban vannak.

- Menj fel nyugodtan, én addig felvágom a pizzát és felviszem.

- Oké.

Megindultam, fel és Areto is jött utánam. Én lehuppantam Akatsu ágyára, ő pedig a szekrényében turkált ruháért. Nem zavartatta magát. Előttem levette a pólóját és felvett egy másikat. Inkább elfordultam, mintha az animéimat akarnám kivenni a táskámból.

- Ó, bocsi, ha zavarba hoztalak. - mi, ezt honnan tudja? Ennyire látszik?

- N-Nem. Dehogy, csak nézem, hogy mit kéne megnézni. - ennél bénább hazugságot nem találhattam volna ki.

- Értem. - mosolygott. - És mid van? - huppant le mellém szorosan. Jöhetne már Akatsu. - Mi történt a kezeddel? - jaj, ne. Meglátta a csuklómat.

- Ja, csak az egyik osztálytársam miatt ilyen. - Jesszus! Miért vagyok ennyire őszinte.

- Kitalálom. Josh Toyuya.

- Honnan tudtad?

- Akatsu szokott róla beszélni. Nagyon fáj? - ért hozzá a csuklómhoz. Felszisszentem. - Azt hiszem, ezt vehetem egy igennek.

Felállt, odament a fiókjához, kivett egy fáslit és rátekerte a csuklómra. Ügyelt arra, hogy ne fájjon. De egy 18 éves fiú, miért tart fáslit a fiókjában?

- Miért tartasz a fiókodban fáslit?

- Szokott fájni a csuklóm és olyankor rátekerem.

- Köszönöm. - mosolyogtam, és ő is mosolygott.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Neked bejön az öcsém?

- Mi???? Nem! Dehogy!

- Jó, jó. Csak kérdeztem. - nevetett.

- Na, itt is vagyok. - lépett be Akatsu.

- Srácok. Én előbb elmennék zuhanyozni, ha nem gond.

- Nem. A fürdő a folyosó végén van. - tájékoztatott Akatsu.

- Oké. Sietek.

Mentem a folyosó végére és két ajtó volt. Mivel nincsenek röntgen szemeim, ezért nem tudhattam, melyik a mosdó, így, hát benyitottam az egyikbe. Rossz hely. Bordó falakat pillantottam meg, animés poszterekkel és az ágyon Szerina.

- Ó, bocsi. Én a mosdót kerestem. - már csuknám be az ajtót és mennék a másikhoz, amikor megfordul a lány és rám néz. Pirosak a szemei és sír. Gyorsan elfordul, nekem meg nincs szívem otthagyni. Odamegyek mellé, de nem ülök le. - Mi a baj?

- Hagyjál békén! Menj inkább a bátyámhoz! Ő biztos örül majd a jelenlétednek. - hisztizte. Már majdnem tudom, miről van szó, de még nem igazán pontos, hogy mit érez. Jelenleg gyűlöletet, szomorúságot, csalódottságot és… És…

- Én csak segíteni szeretnék.

- Elhiheted, hogy attól még, mert benyalsz nekem, attól a bátyám nem fog jobban kedvelni.

- Nekem nem is ez a szándékom.

- Aha, akkor meg akarsz zsarolni valamivel. Például mondjak Akatsunak olyanokat, hogy milyen kedves, szép, aranyos, vicces, megértő lány vagy. Arról ne is álmodj. Ezzel már más csajok is próbálkoztak és én nem…

- Én nem járok együtt Akatsuval. Új vagyok a suliban és ő, meg egy Luna nevű lány az egyetlen, akik a barátaim. Még csak egy hete ismerjük egymást.

- Jó, akkor el akarod csábítani. De elmondanám, a bátyám nem bukik a szőkékre.

- Én nem akarom elcsábítani. Barátok vagyunk és ez nem fog változni. - felálltam és már ki is mentem.

Zuhanyzás közben gondolkodtam. Ahogy egy fiú és egy lány elkezd barátkozni, egyből azt hiszi, mindenki, hogy szerelmesek. Ez nagy hülyeség. Belebújtam a pizsimbe, ami egy fehér pólóból és egy fekete rövidnadrágból állt, amiken Vampire Knight szereplők díszelegtek. Mentem, volna vissza a fiúk szobájába, amikor meghallottam, ahogy Szerina még mindig keservesen sír. Az az érzés. Mi lehet? Nincs már gyűlölet. Csak harag szomorúság és… És… És… Szerelem! Most mit csináljak? Segítenem kell neki. Bekopogtam, de nem jött válasz. Benyitottam és mellé mentem ugyanúgy, ahogy nemrég.

- Mit akarsz? - kérdezi, de rám sem néz.

- Már mondtam, segíteni szeretnék.

- Nem kell a segítséged!

- Figyelj. Én még nem voltam szerelmes, ezért nem igazán tudom, mit érzel, de…

- Ki mondta, hogy szerelmes vagyok?

- Csak gondolom. Láttam már mást is szerelmesnek lenni. Vagy talán nincs igazam? - erre csak lehajtotta a fejét. - Mi történt? Bennem megbízhatsz. Mesélj.

- Miért mondanám el neked? Te nem vagy senkim! Tűnj ki a szobámból!

Nem hiszem el. Mit ártottam én neki? Baj, hogy élek? Á, inkább visszamegyek a fiúkhoz.

- Azt mondtad, sietsz. Ehhez képest eltelt már fél óra.

- Jó, bocs csak véletlenül a húgotokhoz nyitottam be.

- És túlélted? - kérdezi meglepődve Areto.

- Igen. Éppen… - nem biztos, hogy el kéne mondanom nekik.

- Éppen? - kérdez vissza Akatsu.

- Éppen gépezett.

- És aztán megtaláltad a fürdőt?

- Igen.

- Jó a pizsid! - dicsért meg Areto.

- Köszi.

Betettük a Vampire Knightot, aztán valamikor éjjel 1 körül elaludtam és az utolsó emlékem, hogy Akatsu vállára dőltem. Reggel egy vakuvillanásra ébredtem fel. Areto fényképezett le engem, vagyis inkább minket?

- Mit csinálsz? - kérdeztem álmoskás hangon, de ő csak kuncogott. Oldalra kaptam a fejem és Akatsu úgy dőlt rám, ahogy én este. Ez egy kicsit félreérthető. Felugrottam, hogy kikapjam a tesója kezéből a telefont, de Akatsunak nem tartotta semmi a fejét, így leesett az ágyról.

- Áú! - fogta a fejét.

-Ó, jól vagy? - kérdeztem, majd felsegítettem.

- Mondhatjuk, de ti mit műveltek?

Areto megmutatta a képet, erre mindketten elkezdtük üldözni. Most nem vetettem be a gyorsaságom inkább csak játszottam. Egy hirtelen mozdulattal ráugrottam a hátára, de ő lerázott.

- Figyi, Akatsu. Kerítsük be. Te tovább üldözöd egyenesen, én meg elölről. Oké?

- Oké.

Futottam és már meg is láttam Aretot. Elbújtam, majd amikor közel volt, elölről ugrottam rá.

- Na, add ide szépen azt a telefont.

- Arról ne is álmodj.

- Jó, akkor ne add ide, csak töröld ki a képet!

- A-a. Ingyen nem.

- Jó, mit kérsz érte?

- Lássuk csak több lehetőség van. Vagy egy hétig a csicskám leszel öcsi, - nézett Akatsura.

- Vagy? - kérdezte a bátyját, mert ettől a lehetőségtől valószínűleg kirázta a hideg.

- Vagy velem töltesz egy napot. - nézett rám.

- Na, ki is akar randizni kivel? - mosolygott gúnyosan Akatsu.

- Én nem mondtam, hogy randi. De lehet az első lehetőség is.

- Az kizárt! - tiltakozott az én kedves haverom.

- Hát, jó. Akkor Micó, rajtad áll a dolog. - küldött felém egy mosolyt a bátyja.

9. rész

9. rész

Hirtelen ültem fel az ágyban és ezzel együtt jajdultam fel, ami egy kicsit megijesztette azt a fiút, aki mellettem ült egy széken. Vagyis Akatsut.

- Hé, nyugi. Inkább feküdj vissza. Nagyon fáj?

-A hasam, igen. Meg a csuklóm. De, mi történt?

- Josh lökött rajtad egy nagyot és behúzott egyet a hasadba. A csuklód valószínűleg azért fáj, mert elszorította.

- Tényleg ezt tette? - a fiú bólintott.

- Én megmondtam, hogy kerüld el.

- Mit tehettem volna? Hiszen bántani akarta azt a lányt.

- Akkor is. Most helyette téged bántott. Ez jobb?

- Igen. Mert legalább a lányt meg tudtam védeni. De, miért ilyen durva?

- Az a lány, véletlenül hozzáért a kezéhez és ezért akarta bántani. Azt nem tudom, miért ilyen, de már így kezdte ezt a sulit.

- Ki kell derítenem.

- Te tényleg megőrültél? Még nagyobb bajod eshet.

- Vállalom, ha ezzel a többieket meg tudom védeni.

- Még csak most jöttél és máris jót akarsz tenni. De Josht inkább hagyd. Nem szeretnélek legközelebb a padlóról felkaparni. A bátyád is rossz állapotba került.

- Mi van a bátyámmal? - kaptam fel a fejem.

- Amikor te elájultál, ő odament Joshoz és már ütötte volna meg, de akkor hirtelen elkezdett összerogyni és, olyan képet vágott, mintha fájna neki Josh nézése. Ezt ki is használta az az állat. Képen vágta.

- És, most hol van Kyle? - kérdeztem aggódva.

- Az osztályban. Ő már megjárta a gyengélkedőt. Josht pedig egy hétre felfüggesztették.

- Menjünk vissza mi is.

- De…

- Jól vagyok.

Bementünk a terembe. Mivel Josht felfüggesztették, ezért egyedül ültem. Hazamentem. A hét többi napja viszonylag gyorsan telt és eljött a péntek, mikor is Akatsuhoz megyek aludni. Kyle is egy haverjához megy, mert bár nem fél, de nem szeret itthon lenni apával kettesben. Mintha, legalábbis én meg tudnám védeni. Hiszen 15 évesen sem ment.

* Ott feküdtem a bátyám mellet félig holtan. Mindenem sebes volt… Megint. Félni, már nem féltem, inkább csak a bátyámat féltettem. Nagyon nehezen tudtam mozogni. Minden mozdulat fájt. A bátyám mellkasára feküdtem, hogy meghallgassam a szívét. Hála Istennek, egyenletesen dobogott. Felkeltem mellőle és bementem a fürdőmbe. Hoztam törülközőt és vizet egy lavorban, majd elkezdtem tisztítani Kyle sebeit. Vérzett. Mindenhol. Megrémített a látványa. Soha nem láttam még így. Vérzett az orra máskor is, de most a teste, szinte minden porcikája véres. Amikor felhúztam a pólóját, felébredt.

- Te, mit csinálsz?

- Letisztítom a sebeid. Ne mozogj.

- De, te is vérzel.

- Majd magammal is foglalkozom, ha veled kész vagyok. De most nem lennénk ilyen helyzetben, ha te hallgattál volna rám.

- Meg akartam bosszulni…

- A bosszú csak egy rossz ember szívében fordul meg.

- De, mit kellet volna tennem?

- Semmit. Ezzel csak rontottál a helyzeten.

- Nem élhetünk rettegésben.

- De nem élhetünk, soha el nem múló sebekkel sem. - néztem a szemébe.

- Ha nem teszünk valamit, akkor ez folytatódik.

- Igen, tennünk kell valamit, de nem verekedéssel kéne megoldani a problémát.

- Itt a finom szó nem segít, csak a cselekedet.

- Cselekedjünk, de ne brutálisan. *

- Hallod? - zökkent ki szokás szerint a tesóm.

- Mi?

- Legalább háromszor kérdeztem meg, hogy holnap mikor jössz haza?

- Ömm, nem tudom. Te?

- Délkörül. Apánk tegnap józan volt kivételesen, ezért mondta, hogy nem lesz itthon egy hétig.

- Az szuper. Akkor áthívom Lunát szombatra.

- Felőlem.

A nap hamar eltelt, otthon azon gondolkodtam, milyen pizsamát vigyek Akatsuhoz. A kiskutyás kilőve, ahogy a nyuszis is. És az összes többi állatos. De várjunk csak! Van egy animés pizsim. Az jó lesz. Gyorsan felvettem egy bordó trikót, fehér rövidgatyát és egy bordó tornacipőt. A hajam kibontottam és már indultam is. Akatsu megadta a címet, úgyhogy biztos nem tévedek el. Vajon milyen lesz a hétvégém?