5. rész

5. rész

Megborzongtam és csukott szemmel vártam, mi lesz.

- Micu, jól vagy? - hallottam a bátyám hangját.

- Ömm. Igen. - kaptam fel a fejem. - Csak nem tudtam, ki az.

- Nem értem, miért vagy ennyire félős. - ült le mellém. - Hiszen bármikor megtudnál ölni bárkit. Simán kiállhatnál magadért.

- Ki is állok magamért, de nem akarok bántani senkit.

- Hajj. - sóhajtott fel, majd a kezembe nyomott egy zacskó citromos nápolyit.

- Köszi. Minden simán ment?

- Aha. Apa a szobájában van.

- Jó, akkor én visszamehetek a saját szobámba. - álltam volna fel, de ő visszarántott.

- Megőrültél? Lehet, hogy most alszik, de bármilyen szándékból feljöhet és benyithat a szobádba. Itt maradsz!

- De, én…

- Itt maradsz!

- És hol aludjak?

- Az ágyamban? - ez nagyon furán hangzott. - Mármint te alszol az ágyamban, én meg a földön.

- Nekem jó. - jó, hát tudom, hogy nem vagyok túlzottan kedves, de most le szeretnék feküdni, aludni. Kyle kivett magának egy párnát meg egy takarót, letette a földre, és elaludt. Én is követtem a példáját.

* - Micu! Úristen! Mi történt veled? - hallom a bátyám, ahogy felültet. A hangja aggódó. Mindenem fáj. Az orromból folyik a vér. És mindenhol sebek vannak.

- Kyle. - szólaltam meg. - Apa… - nem tudtam folytatni, mert már meg is értette, mire célzok.

- Ő tette. Tudhattam volna. Hiszen állandóan részeg. De én majd jól beolvasok neki.

- Kyle. Ne. - kaptam el a kezét.

- De hát, nézz magadra. Mindenhol seb és véraláfutás vagy. Ezt nem hagyom.

- Kérlek. - de ő kirántotta a kezét és ment volna ki, amikor megszólaltam megint. - Félek. - alig hallhatóan mondtam, de ő meghallotta és megállt. Soha nem mondtam ilyet. Meglepődve fordult vissza.

- De hát, te bármikor kárt tudnál benne tenni. Nem kéne félned.

- Pont ez az! Nem akarok senkit bántani. Kérlek Kyle! Inkább maradj itt!

- Jól van! - de a beleegyezése csak látszat volt. Megvárta, amíg elalszom és utána kiment. Arra ébredtem, hogy Kyle a földön fekszik úgy, ahogy én, nem olyan rég. És… Apánk őt is rugdossa, de már nincs eszméleténél.

- Hagyd abba, apa! Hagyd abba! - bőgtem ordítva. De nem hagyta, csak tovább rugdosta. - Hagyd már abba, idióta állat! - ezt nem kellett volna, mert megfogta a hajam és Kylenak dobott. Adta volna neki a következő rúgást, de én gyorsan eléfordultam. Így belém rúgott. És én csak könyörögtem, hogy hagyja abba, de nem tette.

- Kérlek, hagyd abba! Fejezd be! *

- Hagyd abba! Ne! Kérlek!!! - kapálóztam és közben sírtam.

- Micu! Micu! Nyugodj már meg! - kinyitottam a szemem és csak bámultam magam elé, de fojtattam a sírást. - Hé, nézz rám! Én nem bántalak. Kyle vagyok! - fordította maga felé a fejem.

- Kyle! - öleltem meg sírva.

- Nyugi, csak egy álom, ne félj, itt vagyok.

Tudom. Olyannak tűnünk, mint a szerelmesek, de nem. Az ikertesó kötelék nálunk nagyon szoros. Kyle mindig megvéd és segít nekem. Persze vannak vitáink és ő is fiú, úgyhogy nem törődhet velem állandóan. De ilyen helyzetekben, keresve sem találhatnék jobb testvért.

Zokogtam és zokogtam, amíg el nem aludtam Kyle karjaiban. Reggel a telefonján lévő ébresztőóra keltett fel. Átbattyogtam a szobámba, letusoltam és természetes külső ide vagy oda, fekete csőgatyát, fekete félvállas felsőt, fekete tornacipőt és egy fekete keresztmedálos nyakláncot vettem fel. Belenéztem a tükörbe. Feldagadtak és kipirosodtak a szemeim, de nem érdekelt. Felvettem egy napszemüveget, de előtte még megnéztem a szemem színét. Fekete. Még az is. Nincs több kontaklencsém. Remek. Akkor marad a napszemüveg egész napra. Felvettem a fekete táskám és már indultunk is a suliba.

- Szerintem, nem túl előnyös, ha már is feketébe mész.

- Most nem érdekel. Nagyon rossz kedvem van.

- Az álmod miatt?

- Igen, mindig ugyanazt álmodom. Azt az éjszakát.

- Valószínűleg azért, mert az az első olyan traumád, ami nekem is ártott valamit. Tudod, az ikertesóknál ez előfordul. - megérkeztünk a suliba. Persze mindenki engem nézett, már megint. A tesóm bement, én pedig még vártam egy kicsit. Ekkor jött oda hozzám Akatsu.

- Szia!

- Szia. Nem azt mondtad, hogy mindig elkésel?

- Igen, viszont most behozott az apám. És, miért van ennyi fekete rajtad?

- Nincs túl jó kedvem.

- Mesélj! Mi történt?

- Csak egy rossz álom, semmi más. - megszólalt a jelzőcsöngő és bementünk a terembe.  Egyből beszólt nekem valami cicababa kinézetű lány.

- Ha Joshnak akarsz tetszeni, akkor ne is erőlködj. A magadfajta csajok nem jönnek be neki. - hátranéztem és Josh csak zenéthallgatott. Tökéletesen úgy voltam felöltözve, ahogy ő.

- Ki mondta, hogy tetszeni akarok neki?

Nem vártam meg a választ, csak odamentem a helyemre. De Josh táskája rajta volt a székemen.

- Lennél szíves arrébb vinni a táskádat? - kérdeztem, de nem jött válasz, persze már mindenki minket nézett. - Hé, hallasz? - mivel erre sem válaszolt, ezért megfogtam a táskáját, de ekkor elkapta a csuklómat. Még mindig nem mondott semmit, csak szorította. Nem, most nem hagyom magam. Kicsavartam a kezéből a kezemet, lelöktem a táskáját és leültem. Ökölbe szorította a kezét és már ütött is volna, de én még idejében elkaptam. Az osztály meg csak hüledezve nézett. A tanár bejött és kezdetét vette az óra. Csak sajnos nem úsztam meg a szemüvegkérdést.

- Inoku kisasszony! Miért van magán napszemüveg a teremben? - természetesen, megint mindenki engem bámult.

- Ömm. Túl erős a lámpák fénye.

- Értem, de megkérném, hogy vegye le. - arról álmodhat.

- Inkább nem. - éreztem valami izgalmat, de nem az én érzésem volt, hanem… Hanem… Talán… Joshé.