II. évad 26. rész

Sziasztok!

Tudom, sokan mérgesek vagytok, mert egy ideje nem írtam. Ennek az oka: nagyon nem volt internetem. Sajnos már jön az iskola is, ezért nem garantálom, hogy minden nap fogok tudni írni, és a hétvégi két részeket sem tudom biztosítani. Most leszek 8. osztályos, ezért többet kell tanulnom, mint eddig. De ígérem igyekezni fogok és nem hanyagolom el a blogomat!

Domi

26. rész

Egy ismeretlen fiú.

- De, igen is bajom esett. Ha nem látnád, miattad elestem és kiszakadt a gatyám.

- Sajnálom, nem direkt volt. De, hé. Pattanj fel. Kárpótlásul hazaviszlek.

- He?

- Mármint a bicajra. Tudok állva hajtani, ezért felférsz.

- És, mibe kapaszkodjak, nagyokos?

- Belém Törpilla.

- Törpilla?

- Alacsony vagy, és szőke a hajad.

- Nem is vagyok alacsony. 165 centi.

- Én 172. Szóval, akkor, pattanj.

- Elmondanád, hogyan, ha megsérültem?

- Aj, de sok bajod van. Csak egy kis horzsolás. - felvett a karjára és az ülésre ültetett. - Hol laksz? - lediktáltam a címet, majd elindultunk. Az út csöndesen telt. Mondjuk, nem, mintha cseverészni támadt volna kedvem. Leszálltunk, így jobban meg tudtam nézni. Fekete haj, barna szem, márkás holmik, még sem néz ki nagypapinak.

- Hány éves vagy? – kérdeztem.

- Idén 17. És te?

- 17 leszek idén. Kösz a fuvart, most már nem kéne menned?

- Értem én a célzást. Nyugi, már megyek is. – a mellettünk lévő ház kapuzárába tette a kulcsát. Na, ne.

- Hé, ugye csak vendégségben vagy itt?

- Akkor, nem lenne kulcsom. Itt lakom.

- Te leszel a szomszédom?

- Úgy tűnik.

- Remek. - Részemről ennyinek számított a köszönés.

Később a szobámban lehiggadtam, átöltöztem, filóztam. Atya isten! Milyen viselkedést produkáltam már? Szörnyű! Nyafogós liba. Pont Ambrys. Meghalok! Ezek után, nem hiszem, hogy a szemébe tudok nézni… Csengetésre lettem figyelmes, aztán sikításra, majd trappolásra, végül Luna lépett be.

- Nagyon nőies vagy. Mit sikítasz?

- Megláttam egy vörös hajú csajt, viszont nem Lola az.

- Ja, igen. Ő Leyla, a legidősebb testvér.

- Aha, Wow, miért vörös mindkettőjüknek a haja?

- Honnan tudjam? Tegnap ismerkedtem meg velük. Inkább foglalkozzunk a problémáddal.

- Amint mondtam, elgondol…

- Nem kell az elejétől. A lényeget nyögd ki.

- Tegnap hétre kimentem a kapunkhoz és egy szál tűzliliommal fogadott. Elsétáltunk a virágoskertig, ami rettentően gyönyörű. Leültünk egy padra beszélgetni, aztán tíz körül hazakísért. Ennyi.

- Jól érezted magad?

- Igen.

- Elhívott máskorra is?

- Azt mondta, idézem: „Csodálatos este egy csodálatos lánnyal.”

- Valóban? Ki az a csodálatos lány?

- Hahaha. Nagyon vicces.

- Tudom. Mit éreztél, mikor vele voltál?

- Nem tudom.

- Mi az, hogy nem tudod? Valamit biztos kiváltott belőled. Akár rosszat, akár jót.

- Egy olyan fiúval beszélhettem, aki érett, tud komoly lenni, de van benne egy kis humorosság is. Kiváló randira sikerült.

- Akkor a problémádra a következőt tudom javasolni: Amint tisztáztad magadban az érzéseid, közöld vele. Ha nem vagy biztos a dologban, kérj még időt. Ismerkedjetek össze jobban, találkozzatok többet. Aztán dönts.

- És ezt, hogyan mondjam el neki? Lehet, lecserélne addigra.

- Aggódsz?

- Még szép! Itt egy szuper normális fiú, akit érdeklek, de elhappolhatják előlem. Belepusztulnék.

- Fogalmam sincs, miért fordultál hozzám segítségért. Valamit, tuti érzel iránta, hiszen félsz az esetleges csalódástól.

- Csá, csajok! Mi van itt, teadélután? – ugrott Kyle az ágyamra.

- Te hiányoztál ide a legkevésbé.

- Unatkozom.

- Oké, de ez az én szobám és fontos témákról beszélgetünk.

- Igazából nekem mennem kell. Köszi, a segítséget. – Na, a tesóm sikeresen elüldözte Lunát. Negyed négyet üt az óra. Miért támadt olyan érzésem, hogy a bátyám csesztetni fog egész délután? Főleg, amikor meglátja nálunk Akatsut.

- Khm. Te véletlenül nem szeretnél távozni az ágyamról, szobámból, házból, kerületből, városból, országból, kontinensről, földgömbről, meg amúgy a világegyetemből?

- Megint remek ajánlat, de, mint mondtam: unatkozom.

- És, miért pont engem szúrtál ki magadnak? Tudod, Keykot, Reikot, Lolát, vagy Leylát is boldogíthatnád.

- Az nem olyan szórakoztató.

- Örülök.

- Neked megvan az új emós videojáték?

- Az „Emósok kontra zombik”?

- Aham.

- Mivel nem rég adták ki, ezért még nincs meg.

- Egy haveromnak a rokona ’játékkészítő, így be tudnám szerezni.

- Remek.

- Akarod, hogy megszerezzem?

- Nekem aztán oly mindegy.

- Akkor adsz bele zsét?

- Jah, szóval innen fúj a szél!

- Légyszi. Muszáj. Kell nekem. Ráadásul az első része kétszáz szintes.

- Kajak? Biztos nem unatkoznánk jó darabig.

- Tehát?

- Még meglátom. Akkor kimész?

- Nem, még mindig unatkozom.

- Tudod, kik laknak a szomszédban?

- Nem, kik?

- Én sem tudom. Vagyis egy velünk egykorú fiú biztos.

- Honnan veszed?

- Mondhatni, összefutottunk.

- Pasi jelölt?

- Eszed tokja. Nekem nem jön be.

- Egyáltalán, van valaki, aki neked bejön?

- Hm, nem hiszem.

- Nem hiszed?

- Tudod.

- Mit?

- Azt.

- Mármint?

- Hogy nem voltam szerelmes.

- De tetszett már valaki, nem?

- Gondolom.

- Milyen vagy már!

- Milyen vagyok?

- Micuko!!!! Egy irtó jóképű srác téged keres!!!!!!! – egyszerre tátottam el a szám a tesómmal együtt. Hogy, miért? Mert ezt a mondatot Elena kiabálta.

- Jóképű srác? Szóval így állunk?

- Csak Akatsu jött át. Segítenem kell neki.

- Először Luna, aztán Akatsu. Valami pszichológusnak készülsz?

- Még nem gondolkodtam rajta, de most kihúzhatnál a szobámból.

- Ja, igen. Semmi kép sem szeretném megzavarni a ran…

- Befogod, kihúzol, és holnapig nem kerülsz elém. – tisztáztam röviden.

- Szívesen meghallgatnám Akatsu problémáját. – türelmem a finishbe ért. Tekintetemmel felemeltem az ágyról és lebegni kezdett. – Hé, tegyél le! – A szobámból dobjam ki, vagy az ablakból?

- Hali Mi… - Akatsu lépett be, én pedig egy pillanat alatt engedtem le Kylet az ágyra. Mármint, inkább ledobtam.

- Szia Akatsu. - mosolyogtam.

- Te az előbb lebegtél? - nézett a tesómra értetlenül.

- Mi? Dehogy. Csak az ágyamon ugrál, hogy idegesítsen. Inkább menjünk el sétálni, mivel úgy sem hagy békén. - sikeresen eltereltem a témát, majd magammal is húztam.

- Elég fiatalos a mostohaanyád.

- 33 éves.

- Tehát… 15 évesen szült először.

- Valószínűleg. Viszont inkább foglalkozzunk a gondoddal.

- Amint mondtam, lehetőség van egy korábbi időpontra. De nem vagyok biztos benne, hogy meg tudom csinálni.

- Hm. Azóta a bukás óta, tanulod rendesen a spanyolt?

- Igen. Minden nap.

- Hm, és, hogy megy?

- Elég jól. Még a folyékonyan beszélést kell gyakorolnom, de már minden tételt alaposan áttanultam.

- Hm, ismételgess sokat és menni fog.

- Lehet, de akkor sem vagyok biztos.

- Hm.

- Mit hümmögsz?

- Ja, semmit, Csak ez a gondolkozós szavam. Szerintem az önbizalmad a gond. Egyáltalán nincs, egy kevés sem.

- Ez nem igaz. Inkább, nem szeretnék megint megbukni.

- Hm. Szeretnéd, ha elmennék veled a vizsgára? Támaszt nyújtani.

- Az jó lenne.

- Oké.

- Egy kérdés: mikor menjek?!

- Ha tőlem kérdezed, akkor próbáld meg most szerdán. Lehet, félév múlva már elfelejtenéd az egész anyagot, amit megtanultál.

- Én még mindig nem vagyok biztos…

- Akkor, miért kéred, hogy segítsek? Te kértél meg arra, mondjam meg, mit tegyél. Én ezt mondom. Ez a tanácsom.

- Jó, igazad van. Megpróbálom.

- Helyes. Ez gyorsan ment.

- Őszintén. Komolyan nem haragszol Lunára?

- Aj, hányszor kell még elmondanom: nem.

- Azt hittem, tetszik neked a bátyám.

- Helyesnek helyes, de semmi érzelmi szál nem köt hozzá. Mond csak… Voltál már szerelmes?

- Milyen kérdés ez? Persze. A velem egykorúak közül mindenki szerelembe esett már, legalább egyszer.

- Milyen érzés?

- Te soha nem szerettél bele senkibe? - megráztam a fejem. - Furcsa lány vagy. Nos, olyan, mintha senki nem létezne neked, csak ő. Egyfolytában rá gondolsz, megtennél érte bármit. Mikor a közeledben van, izgulsz, remegsz, néha el is pirulsz, valamint akaratlanul rádjöhet az az 1000 wattos vigyor.

- Tényleg? Szerinted, én is fogok így érezni?

- Természetesen. Idő kérdése. Mesélj. Van már rá esélyes? - erre a kérdésre nincs válaszom. Több fiú is került az életembe, csak úgy, hirtelen. Eddig csak Kyle volt, de most… Igazából tartom magam a szerelem mentes életemhez, viszont megeshetnek dolgok.

- Egyelőre nincs.

II. évad 25. rész

 Sziasztok!

Nos, a rész elején annyit jegyeznék meg, hogy szerintem eddig ez lett a leghosszabb. Jó olvasást!

Domi 

25. rész

~ Egy sötét lelkű fiú közeledik felém. Metszőfogai jól láthatóan előbújtak. Már majdnem mellém ért, amikor Kyle és Keyko hirtelen elém ugrottak. A bátyám két oldalra tárta kezeit, így védve meg engem, Keyko szorosan előttem állt. Egy pillanatra oldalra pillantottam, felmérni a terepet. Sötét, omladozó falak, szűk helység. Talán egy sikátor. Visszanéztem magam elé.

- Úristen!!! - sikítottam fel.

Hirtelen mindent vér borított, Kyle a földön élettelenül fekszik, egy jókora harapásnyommal a csuklóján. Sírva fakadtam és összerogytam. Josh közelebb lépett, majd Keykoval kezdett „harcolni”. Ő is vámpír. Vesztésre állt és én nem tudtam tenni semmit. Hiába próbáltam lépni, a lábam, mintha földbegyökerezett volna. A sötét ellenfél Keykora vetette magát. Készült megtenni az utolsó lépést. Üvöltözni kezdtem.

- Hagyd békén! Engedd el! Vadállat! Keyko!!!!!!!! ~

- Keyko!!! - hirtelen felültem az ágyban. Álmodtam? Olyan élethűnek tűnt.

Testem remegett, homlokom verejtékezett. Felhúztam a lábam a hasamig és sírtam. Ilyen álom… Ez még így is felzaklat. A testvérem és a mostohatestvérem életveszélyben, miattam. Ha a valóságban Kyle meghalna, akkor abba én is belehalnék. Ő a vérszerinti testvérem, ráadásul az egyik felem. Hiszen ikrek vagyunk. Keyko pedig… Már csupán két hét alatt a szívemhez nőtt. Arról fogalmam sincs, miért.

- Mi történt? - rontott rám, mostohatesóm. - Minden rendben van? Fáj valamid? Hozzak gyógyszert? - az ágyam mellé jött, én meg egy határozott mozdulattal, hirtelen felpattantam térdelőülésbe, majd átkaroltam a nyakát és magamhoz rántottam. A váratlan akciómnak köszönhetően, én hátraestem, Keyko pedig rám. Nagyon közelre sikerült a dolog, így ajkaink majdnem összeértek. Kezem, még mindig a nyakán pihent. Csak egy pillanatig voltunk ebben az állapotban, mert gyorsan hátrahőkölt és felállt úgy, ahogy először.

- Mi a baj? Sírtál? - rosszul esett ez a hirtelen eltávolodása. Oké, tesók lettünk, meg minden, de nem kell ennyire komolyan venni a szitut, hiszen semmi szerelmi szál nem köt össze minket.

- Csak egy rossz álom. Nem érdekes. - felültem, majd az ablak felé fordultam. Valami duzzogásszerűt szerettem volna kihozni ebből.

- Hm. Azt kétlem, hogy nem érdekes. Sírtál. Valami komoly álom lehetett.

- Semmi különös. Akár ki is mehetsz.

- De én szeretnék se…

- Nem hallod? Menj ki!

- Most meg mi ütött beléd?

- Csak hagyjál békén! Nem vágyom a társaságodra!

Kicsit filózott, aztán elhagyta a szobám. Úgy érzem, megbántottam. Csalódott a kisugárzása, valamint szomorú. De nekem meg jól esett volna egy ölelés.

Reggel, had ne ragozzam, miket csináltam. Csak a szokásos dolgokat. Most jut eszembe: az álmomban Keyko megint vámpírként jelent meg. Ez egy kicsit aggaszt. És, ahogy viselkedtem vele… Semmi okom nem volt rá, hogy megbántsam. Muszáj bocsánatot kérnem. Hiszen nem várhatok tőle segítséget, azért, mert sírógörcsös problémám gyanánt, ölelésre vágyom.

Készítettem gyorsba pár nutellás kalácsot és kakaót, majd rohantam is vissza az emeletre. Bekopogtam és mikor meghallottam a „Jöhetsz.” szót, óvatosan benyitottam. Nagyon cuki, ugyanis a haja oldalt felfele állt, mintha felzselézte volna, de igazából tuti, elaludta.

- Mit szeretnél?

- Csak… Hoztam neked reggelit és… Bocsánatot szeretnék kérni az éjszaka történtekért.

- Melyik részéért? Hogy magadra rántottál, vagy, hogy rám kiabáltál?

- Mindkettőért. Legfőképp a kiabálásért. Csak tudod… Á, inkább mindegy.

- Nem. Ennyivel tartozol. Mond el, mi volt az a hirtelen kirohanásod.

- Rosszat álmodtam. De ezt már mondtam. Ilyen helyzetekben nekem jól jönne egy ölelés.

- Szóval, te meg akartál ölelni? És semmi rossz szándék…

- Mi? Dehogy. Kibillentem az egyensúlyból.

- Mit álmodtál? Nagyon zaklatottnak tűntél.

- Hát. Az álmomban megölték Kylet és majdnem téged is. Csak, akkor ébredtem fel.

- Ó, már értem a heves reakciódat. Én sem örülnék, ha baja esne az egyik tesómnak.

- Sajnos, ezt még te sem értheted. Kyle nem sima tesó, hanem ikertestvér. Egy rész belőlem. Ha baja esne, mint amikor gipszben kellett látnom a lábát, akkor egyszerűen összeomlanék. Erősnek mutatom magam előtte és próbálok úgy tenni, mint aki pont tojik rá. De… Fáj, ha szenvedni látom. A szívem olyankor összeszorul.

- Tévedsz. Pont ugyan így érzek… Lola iránt.

- Hm?

- Az összes testvéremet szeretem. Most már Kylet és téged is. De Lolával más a helyzet.

- Azt mondod, Lolát jobban szereted? - szerelmes a saját testvérébe? Ő az a lány, aki iránt érdeklődik?

- Nem. Inkább máshogy. Úgy érzek iránta, mint te Kyle iránt. Ugyanis Lola az ikertestvérem. - aj, mikre gondoltam már! Szörnyű a fantáziám. Egyértelmű.

- Értem. Nem gondolná az ember.

- Mert vörös a haja?

- Mondhatni. Mióta festi?

-15 éves kora óta.

- És Leyla?

- Neki természetes vörös a hajszíne.

- Wow.

Váltottunk még néhány mondatot, aztán indulni kellett suliba. Észrevettem valami különöset.

- Hol van Reiko?

- Bekopogtam hozzá és azt mondta, rosszul érzi magát.

- Pf, és ezt Elena ilyen könnyen beveszi? - hitetlenkedik bátyuskám.

- Ami igaz, az igaz. Reiko sincs oda a suliért és a magolásért, viszont semmi oka arra, hogy mulasszon. Jó tanuló, vicces, életvidám, helyes, aranyos, nem mellesleg a lányok álma. - ha Lola nem a tesója lenne, akkor ezt simán félre lehetne érteni.

Szerintetek a suliba érve ki támadott le? Vagy inkább kik?

- Úristen képzeld…

- Hallod segítened kell… - a mondatok végéről fogalmam sincs, ugyanis egyszerre beszéltek nekem.

- Szóval segítesz? - ezt bezzeg megértem.

- Persze. Először is, jó lenne, ha egyszerre csak egy beszélne, mert így nem sokat értek.

- Oké, tehát… Hé, én beszélek először. Nem, mert én.

- Jó, sziasztok. Majd, ha épelméjűek lesztek, keressetek fel. - gondolom beugratós kérdés, kikről van szó. Természetesen Lunáról és Akatsuról.

- Várj!

- Hallgatlak.

- Lányoké az elsőbbség.

- Ebben teljesen egyetértek, ezért nyugodtan kezd te. - szeretik egymás vérét szívni.

- Na, Akatsu?

- Szerdán lesz a spanyolvizsgám.

- Úgy rémlik fél év múlva…

- Igen, de azon kívül itt egy korábbi lehetőség. Nem tudom, melyik időpontot válasszam.

- Én pedig gondolkodtam. Igazad van. Ha mindig minden fiút visszautasítok, akkor soha nem kapok pasit. Tegnap randiztam Aretoval és megkérdezte, járnék-e vele. Időt kértem, viszont fogalmam sincs, mit válaszoljak.

- Mit tegyek?! - az egyszer biztos, nagy az összhang ezek között.

- Lássuk csak. Mondjuk. Ne kiabáljatok a folyosó közepén, mert mindenki minket bámul. Aztán. Luna, 15:00-ra, Akatsu, 16:00-ra várlak titeket. Akkor beszélhetünk.

Első óránk biosz az osztályfőnökkel. Persze Lola bemutatkozott, azután kezdődött a halálosan unalmas „kínzás”. Joshból áradt a negatív energia. Húha, még ő mérges rám? Hiszen nem én akartam az életére törni. Valami papír landolt előttem, aminek tulajdonosa, Akatsu.

Nem is vagy mérges Lunára?

Miért lennék?

Hát, a randijuk miatt.

Dehogy. Nekem Areto csak haver.

Te tudod.

Kicsöngetésnél hirtelen álltam fel, mert a kedvenc órám jött: Infó. Amilyen gyorsan felálltam, olyan gyorsan zuhantam vissza. Persze padtársamnak köszönhetem, eme hatalmas gesztust.

- Gyere át hat órára hozzám.

- Minek?

- Csak gyere.

Tudod mikor. Majd nyilván ahhoz a fiúhoz megyek át, aki meg akart ölni. Egyértelmű.

- Micuko!

- Jézusom! Miért kell rám hozni a frászt Keyko?

- Az a helyzet, hogy el kéne mennem egy tropikáriumba és…

- Minek?

- Az állatos szakkörre jelentkeztem itt a suliban. Holnapra a feladat: minél több halfajtát összegyűjteni és a kinézetüket is leírni. Ez egy verseny, a jutalom pedig egy állatkerti látogatás ingyen.

- Miért nem nézed meg a neten?

- Mert úgy nem az igazi. Szóval…

- Veled kéne mennem?

- Igen. Fogalmam sincs, hol van a tropikárium.

- Aj, oké. Öt óra után szabad vagyok.

- Szuper!

Miért mindenkinek az én segítségem kell? Nincs senkinek valaki más, aki tudna tanácsokat adni? Lunát és Akatsut egy hónapja ismerem, Keykot kettő hete. Mégis tőlem várják a megváltást.

- Szia Micó!

- Szia. Hm, ma már nem nagyon érek rá, de beszoríthatlak három előttre.

- Mi? - jaj, ne. Megint az az animés mosoly. Annyira édi.

- Ne mosolyogj így. Egyébként, nem segítséget szeretnél kérni tőlem?

- Ja, nem. Inkább meg szeretném köszönni a segítséged. Lunával kapcsolatban.

- Ó, igazán nincs mit.

- De. Ha van valami, amit szeretnél…

- Van! Könyörgöm, varázsolj nekem több időt, meg nagyobb agyat.

- Hű, attól félek, nem fog menni. Esetleg, valami mást?

- Ch. Mérges lettem rád. Ilyen apró kívánságot nem tudsz teljesíteni? Ne is szólj hozzám többet. - persze nem sokáig bírtam komoly fejet vágni, egyből elnevettem magam.

Ebédnél Akatsuval, valamint Lunával kajáltam. Areto elindult felénk, barátnőm pedig abban a pillanatban felpattant és se szó, se beszéd kirongyolt az étkezőből. Ilyen gyerekesnek lenni, csak mert nem válaszolt. Nevetséges, de végül is, nem voltam még szerelmes, valamint nem kellett ilyen kérdésre válaszolnom.

- Hallasz? Hahó? - Kyle a képemben lóbálja a kezét.

- Igen. Miről is beszélsz?

- Keyko mondta, hogy csak én megyek vásárolni Elenával, mert valami szakkörre készültök fel, Reiko beteg, a lányok meg várost néznek.

- És?

- És? Amíg te randizgatsz, addig én Elenával cirkálok a Tescoban. Hogy képzeled?

- Nem randi.

- Akkor is! Tuti nem megyek. Van kocsija, simán el tudja vinni a cuccot.

- Lehet, így akar megismerkedni velünk.

-Ó, csak várja ki a végét. Én annyira azon leszek, hogy megismerjen… Az első nap után az a kívánsága lesz, bárcsak ne ismert volna meg.

- Látod? Eggyel több ok.

Végül kénytelen kelletlen, beletörődött. Tehát délután kettőkor, viszonylag lassú tempóban indultam haza. Néztem a környéket. Annak idején soha nem jártam erre. A legtöbb ház akkora, mint a miénk. Persze olyan ház is akad, ami „csak” akkora nagyságú, mint egy nemesi családé. Durva!

Telefonom nyomkodása közepette hallom, ahogy jön mögöttem egy biciklis. Hallottam egy gyors fékezést, majd a bicikli első kereke nekiütődött a lábamnak, én pedig természetesen elestem.

- Ne haragudj, csak megszoktam, hogy gyorsan megyek, ráadásul nem is figyeltem előre. Nem esett bajod? - guggolt le elém…