II. évad 24. rész

24. rész

- Jól vagy? Nem esett bajod? - aggodalmaskodott egy lány.

- Ööö. - gyorsan felálltam és hátraléptem. El is estem volna, ha a bátyám nem kap el. - Te ki vagy? - kérdésemre mosolygott.

- Lola Yainko a nevem. Anya nem szólt, hogy jövünk?

-Ö, de.

- Hé Lol, megtaláltad őket? - jött az előtérből, ezek szerint Leyla.

- Inkább ők találtak meg engem.

Testvéremmel együtt, még nagyobbra tátottam a szám. Jó, hát nem egy aranyos köszönési módszer, de mit vár tőlünk az ember, ha meglátunk kettő lányt, akiknek… Vörös a hajuk. Ennyi idősen már ilyen rikítóra festik? Nem semmi! Az is okot ad a csodálkozásra, hogy Lolának vakítóbb a bőre, mint Keykonak. Kiégeti a szemem, olyan világos. Esküszöm, mintha hintőporral szórták volna le.

- Én Leyla vagyok. Lol és a srácok nővére. És ti?

- Ja, én Kyle Inoku, ő pedig az ikertesóm, Micuko Inoku.

- Jé, olyanok vagytok, mint Barbie és Ken. - mosolyog ránk Lola.

- Mi, mi, mi? Fújj! - adtam le első reakciómat.

- Triplán fújj! Tesók vagyunk.

- Én a kinézetetekre értettem.

- Sziasztok, lányok!

- Hali Keyko!!! - ugrott a nyakába Lola.

- Csá Key. Amúgy Rei hol van?

- Szerintem videojátékozik, vagy alszik. - vontam le a következtetést.

- Szupi! Akkor megyek is. Apropó. Merre is van a szobája?

- Arra. - Kyle milyen segítőkész lett, így hirtelen. Viszont ki tudja, Reiko, milyen állapotban lehet?

- Hé, öm, igen. Emlékszem, azt mondta, alszik, és ne zavarjuk. - a buzgó lány elé futottam, ami nem éppen egyszerű feladat, mert totálisan bezsongott.

- Érdekes… Rei nem szokott napközben aludni. Még este is csak inkább éjszaka kerül ágyba.

- Pont ezért alszik most.

-Ó, de kár. - szerencse. Lolát rávenni dolgokra, úgy látom nem lesz egyszerű.

- Anya!!!!!!!!!! Megjöttünk!!!!!!!!!!!!

- Lola, ne kiabálj. - ez az. Elena már „nagyon hiányzott”.

- Figyi, én megnézem Reikot. - suttogtam Kylenak.

- Azt mondtad, alszik.

- Csak tippeltem. - megindultam (észrevétlenül) a szobája felé. Annyira remélem, hogy tényleg csak alszik és nincs befüvezve.

- Reik… - az ágyán fekszik, feje a földön. Olyan cuki. Mellésétáltam, leguggoltam és a vállát simogattam.

- Mi van? Mikor? Hol? - úgy levágódott, hogy akkorát csattant, majdnem megrepedt a parketta. Amennyire a kisebb vörit ismerem (kemény 5 perc ismeretségből), biztos rohanna és százszor megkérdezné: „Jól vagy? Nem esett bajod?”, de én… Csak röhögtem. - Aú! Miért kell rám hozni a frászt?

- Mi? Hiszen csak megsimítottam a vállad.

- Ah, az mindegy. Miért jöttél?

- Megnézni, hogy vagy. A tegnapi buli után. - lesütötte a szemét. - Nem nagyon emlékszem a tegnap estére, de…

- Mi? Nem emlékszel? Az, hogy lehet?

- Talán… Túl sokat ittam.

- Tényleg?

- Gondolom.

- És, minden kiesett?

- Hm. Azt tudom, hogy egy fiú táncolni akart velem, én meg lekoptattam. Te és Luna eltűntetek, a keresésetekre indultam valamint láttam Josht. - Persze a harapás dolgot nem mondhatom el. - Talán… Történt valami fontos?

- Dehogy. - hazudik.

- Miért hazudsz?

- Nem hazudok.

- Ennyire nem bízol abban a személyben, aki segíteni próbál?

- Tényleg nem történt semmi. - mi az istenért kell hazudnia? Mi lehet ennyire nagy dolog, amit nekem sem mer elmondani? Lehet, fél. Netán megharagudnék? De miért kéne hara… Lehetséges, hogy…

- Megint bedrogoztál? - válasz nem jött - Válaszolj! - megráztam a vállát. - Oké. Azt hiszem, ennyi elég is, hogy kikövetkeztessem. De mond, te teljesen megőrültél? Hogyan akarsz meggyógyulni, ha…

- Tegnap már kioktattál! Tudod mit? Nem is segítesz, csak a szád jártatod. Így ne tegyek, úgy ne tegyek. Miben segítettél eddig, ha? Nem tudtál megállítani.

- Engem vonsz felelősségre a saját hibáid miatt? Nem fogod fel? Ha te nem akarsz meggyógyulni, ha nem küzdesz a „drogláz” ellen, akkor hiába minden igyekezetem. Próbálnék rásegíteni a dolgokra, de nélküled esélytelen.

- Aha, kösz. Sokra megyek veled.

- Igen? Véget vetnél a drogozásnak?  Van is egy biztos megoldás. Egy szó: Elvonó. Szólok is Keykonak, majd ő tovább adja a többieknek.

Otthagytam és a bátyja szobájába vettem az irányt. Még én vagyok a hibás? Oké, bevallom. Eddig valóban nem segítettem sokat, viszont próbálkozom. Most majd végre leszokhat. Ha szépen nem ment, akkor csinálom durván.

- Keyko! - csaptam ki az ajtaját. - Mondanom kell valamit. - szemei tágra nyíltak.

- Mi lenne az?

- Reikoval kapcsolatos.

- Reikoval?

- Igen. Az öcséd már két éve…-„Kérlek, segíts! Nem szólhatsz neki sem a többieknek. Nincs senki, akiben megbízhatnék, ilyen téren. Könyörgöm! Csak te tudsz róla. Egyedül rád számíthatok.” Ne, ne, ne! Miért most jutnak eszembe a szavai? Ez igazságtalan! Ekkora befolyással van rám?

- Két éve…? - Csak így tudna végre kilábalni ebből. Nem tehet róla, de, ha nem lépünk sürgősen, akkor elszabadulnak a dolgok és Reiko is rosszabb állapotba kerül. Viszont ígéretet tettem neki. Nem szeghetem meg. Számít rám.

- Már két éve… - meg kell próbálnom egyedül kimenteni. - videojáték függő. - először néma csend, aztán nevetni kezdett.

- Ezt ő mondta? Ha igen, akkor ne hidd el. Kicsi kora óta mindig a játékokon jár az esze.

- Komolyan? Ezért kinyírom! A kis hazug! - Keyko tovább nevetett, én pedig a föld alá akartam süllyedni, vagy annál is lejjebb. Hazudtam. Megint. Ér azt mondani: Jó cél érdekében tettem?

Visszavonultam a szobámba. Josh tényleg a halálomat kívánta? És, ami jelentőségteljesebb: Végül, miért hagyott életben?

„A végzeted” Erre célzott? Tiszta rejtély. Soha nem fogom megérteni. És ez… Miért fáj ennyire? Mindig durva velem. A játékszerének tekint. Életveszélybe sodort. Mégis… Meg tudnám bocsájtani. Gondolom, sőt, biztos vagyok benne, hogy van egy jó oldala is. Arról fogalmam sincs, miért nem mutatja meg. Viszont, már nem is érdekel. Nem érdekelhet. Utálom őt! Utálom!