II. évad 25. rész

 Sziasztok!

Nos, a rész elején annyit jegyeznék meg, hogy szerintem eddig ez lett a leghosszabb. Jó olvasást!

Domi 

25. rész

~ Egy sötét lelkű fiú közeledik felém. Metszőfogai jól láthatóan előbújtak. Már majdnem mellém ért, amikor Kyle és Keyko hirtelen elém ugrottak. A bátyám két oldalra tárta kezeit, így védve meg engem, Keyko szorosan előttem állt. Egy pillanatra oldalra pillantottam, felmérni a terepet. Sötét, omladozó falak, szűk helység. Talán egy sikátor. Visszanéztem magam elé.

- Úristen!!! - sikítottam fel.

Hirtelen mindent vér borított, Kyle a földön élettelenül fekszik, egy jókora harapásnyommal a csuklóján. Sírva fakadtam és összerogytam. Josh közelebb lépett, majd Keykoval kezdett „harcolni”. Ő is vámpír. Vesztésre állt és én nem tudtam tenni semmit. Hiába próbáltam lépni, a lábam, mintha földbegyökerezett volna. A sötét ellenfél Keykora vetette magát. Készült megtenni az utolsó lépést. Üvöltözni kezdtem.

- Hagyd békén! Engedd el! Vadállat! Keyko!!!!!!!! ~

- Keyko!!! - hirtelen felültem az ágyban. Álmodtam? Olyan élethűnek tűnt.

Testem remegett, homlokom verejtékezett. Felhúztam a lábam a hasamig és sírtam. Ilyen álom… Ez még így is felzaklat. A testvérem és a mostohatestvérem életveszélyben, miattam. Ha a valóságban Kyle meghalna, akkor abba én is belehalnék. Ő a vérszerinti testvérem, ráadásul az egyik felem. Hiszen ikrek vagyunk. Keyko pedig… Már csupán két hét alatt a szívemhez nőtt. Arról fogalmam sincs, miért.

- Mi történt? - rontott rám, mostohatesóm. - Minden rendben van? Fáj valamid? Hozzak gyógyszert? - az ágyam mellé jött, én meg egy határozott mozdulattal, hirtelen felpattantam térdelőülésbe, majd átkaroltam a nyakát és magamhoz rántottam. A váratlan akciómnak köszönhetően, én hátraestem, Keyko pedig rám. Nagyon közelre sikerült a dolog, így ajkaink majdnem összeértek. Kezem, még mindig a nyakán pihent. Csak egy pillanatig voltunk ebben az állapotban, mert gyorsan hátrahőkölt és felállt úgy, ahogy először.

- Mi a baj? Sírtál? - rosszul esett ez a hirtelen eltávolodása. Oké, tesók lettünk, meg minden, de nem kell ennyire komolyan venni a szitut, hiszen semmi szerelmi szál nem köt össze minket.

- Csak egy rossz álom. Nem érdekes. - felültem, majd az ablak felé fordultam. Valami duzzogásszerűt szerettem volna kihozni ebből.

- Hm. Azt kétlem, hogy nem érdekes. Sírtál. Valami komoly álom lehetett.

- Semmi különös. Akár ki is mehetsz.

- De én szeretnék se…

- Nem hallod? Menj ki!

- Most meg mi ütött beléd?

- Csak hagyjál békén! Nem vágyom a társaságodra!

Kicsit filózott, aztán elhagyta a szobám. Úgy érzem, megbántottam. Csalódott a kisugárzása, valamint szomorú. De nekem meg jól esett volna egy ölelés.

Reggel, had ne ragozzam, miket csináltam. Csak a szokásos dolgokat. Most jut eszembe: az álmomban Keyko megint vámpírként jelent meg. Ez egy kicsit aggaszt. És, ahogy viselkedtem vele… Semmi okom nem volt rá, hogy megbántsam. Muszáj bocsánatot kérnem. Hiszen nem várhatok tőle segítséget, azért, mert sírógörcsös problémám gyanánt, ölelésre vágyom.

Készítettem gyorsba pár nutellás kalácsot és kakaót, majd rohantam is vissza az emeletre. Bekopogtam és mikor meghallottam a „Jöhetsz.” szót, óvatosan benyitottam. Nagyon cuki, ugyanis a haja oldalt felfele állt, mintha felzselézte volna, de igazából tuti, elaludta.

- Mit szeretnél?

- Csak… Hoztam neked reggelit és… Bocsánatot szeretnék kérni az éjszaka történtekért.

- Melyik részéért? Hogy magadra rántottál, vagy, hogy rám kiabáltál?

- Mindkettőért. Legfőképp a kiabálásért. Csak tudod… Á, inkább mindegy.

- Nem. Ennyivel tartozol. Mond el, mi volt az a hirtelen kirohanásod.

- Rosszat álmodtam. De ezt már mondtam. Ilyen helyzetekben nekem jól jönne egy ölelés.

- Szóval, te meg akartál ölelni? És semmi rossz szándék…

- Mi? Dehogy. Kibillentem az egyensúlyból.

- Mit álmodtál? Nagyon zaklatottnak tűntél.

- Hát. Az álmomban megölték Kylet és majdnem téged is. Csak, akkor ébredtem fel.

- Ó, már értem a heves reakciódat. Én sem örülnék, ha baja esne az egyik tesómnak.

- Sajnos, ezt még te sem értheted. Kyle nem sima tesó, hanem ikertestvér. Egy rész belőlem. Ha baja esne, mint amikor gipszben kellett látnom a lábát, akkor egyszerűen összeomlanék. Erősnek mutatom magam előtte és próbálok úgy tenni, mint aki pont tojik rá. De… Fáj, ha szenvedni látom. A szívem olyankor összeszorul.

- Tévedsz. Pont ugyan így érzek… Lola iránt.

- Hm?

- Az összes testvéremet szeretem. Most már Kylet és téged is. De Lolával más a helyzet.

- Azt mondod, Lolát jobban szereted? - szerelmes a saját testvérébe? Ő az a lány, aki iránt érdeklődik?

- Nem. Inkább máshogy. Úgy érzek iránta, mint te Kyle iránt. Ugyanis Lola az ikertestvérem. - aj, mikre gondoltam már! Szörnyű a fantáziám. Egyértelmű.

- Értem. Nem gondolná az ember.

- Mert vörös a haja?

- Mondhatni. Mióta festi?

-15 éves kora óta.

- És Leyla?

- Neki természetes vörös a hajszíne.

- Wow.

Váltottunk még néhány mondatot, aztán indulni kellett suliba. Észrevettem valami különöset.

- Hol van Reiko?

- Bekopogtam hozzá és azt mondta, rosszul érzi magát.

- Pf, és ezt Elena ilyen könnyen beveszi? - hitetlenkedik bátyuskám.

- Ami igaz, az igaz. Reiko sincs oda a suliért és a magolásért, viszont semmi oka arra, hogy mulasszon. Jó tanuló, vicces, életvidám, helyes, aranyos, nem mellesleg a lányok álma. - ha Lola nem a tesója lenne, akkor ezt simán félre lehetne érteni.

Szerintetek a suliba érve ki támadott le? Vagy inkább kik?

- Úristen képzeld…

- Hallod segítened kell… - a mondatok végéről fogalmam sincs, ugyanis egyszerre beszéltek nekem.

- Szóval segítesz? - ezt bezzeg megértem.

- Persze. Először is, jó lenne, ha egyszerre csak egy beszélne, mert így nem sokat értek.

- Oké, tehát… Hé, én beszélek először. Nem, mert én.

- Jó, sziasztok. Majd, ha épelméjűek lesztek, keressetek fel. - gondolom beugratós kérdés, kikről van szó. Természetesen Lunáról és Akatsuról.

- Várj!

- Hallgatlak.

- Lányoké az elsőbbség.

- Ebben teljesen egyetértek, ezért nyugodtan kezd te. - szeretik egymás vérét szívni.

- Na, Akatsu?

- Szerdán lesz a spanyolvizsgám.

- Úgy rémlik fél év múlva…

- Igen, de azon kívül itt egy korábbi lehetőség. Nem tudom, melyik időpontot válasszam.

- Én pedig gondolkodtam. Igazad van. Ha mindig minden fiút visszautasítok, akkor soha nem kapok pasit. Tegnap randiztam Aretoval és megkérdezte, járnék-e vele. Időt kértem, viszont fogalmam sincs, mit válaszoljak.

- Mit tegyek?! - az egyszer biztos, nagy az összhang ezek között.

- Lássuk csak. Mondjuk. Ne kiabáljatok a folyosó közepén, mert mindenki minket bámul. Aztán. Luna, 15:00-ra, Akatsu, 16:00-ra várlak titeket. Akkor beszélhetünk.

Első óránk biosz az osztályfőnökkel. Persze Lola bemutatkozott, azután kezdődött a halálosan unalmas „kínzás”. Joshból áradt a negatív energia. Húha, még ő mérges rám? Hiszen nem én akartam az életére törni. Valami papír landolt előttem, aminek tulajdonosa, Akatsu.

Nem is vagy mérges Lunára?

Miért lennék?

Hát, a randijuk miatt.

Dehogy. Nekem Areto csak haver.

Te tudod.

Kicsöngetésnél hirtelen álltam fel, mert a kedvenc órám jött: Infó. Amilyen gyorsan felálltam, olyan gyorsan zuhantam vissza. Persze padtársamnak köszönhetem, eme hatalmas gesztust.

- Gyere át hat órára hozzám.

- Minek?

- Csak gyere.

Tudod mikor. Majd nyilván ahhoz a fiúhoz megyek át, aki meg akart ölni. Egyértelmű.

- Micuko!

- Jézusom! Miért kell rám hozni a frászt Keyko?

- Az a helyzet, hogy el kéne mennem egy tropikáriumba és…

- Minek?

- Az állatos szakkörre jelentkeztem itt a suliban. Holnapra a feladat: minél több halfajtát összegyűjteni és a kinézetüket is leírni. Ez egy verseny, a jutalom pedig egy állatkerti látogatás ingyen.

- Miért nem nézed meg a neten?

- Mert úgy nem az igazi. Szóval…

- Veled kéne mennem?

- Igen. Fogalmam sincs, hol van a tropikárium.

- Aj, oké. Öt óra után szabad vagyok.

- Szuper!

Miért mindenkinek az én segítségem kell? Nincs senkinek valaki más, aki tudna tanácsokat adni? Lunát és Akatsut egy hónapja ismerem, Keykot kettő hete. Mégis tőlem várják a megváltást.

- Szia Micó!

- Szia. Hm, ma már nem nagyon érek rá, de beszoríthatlak három előttre.

- Mi? - jaj, ne. Megint az az animés mosoly. Annyira édi.

- Ne mosolyogj így. Egyébként, nem segítséget szeretnél kérni tőlem?

- Ja, nem. Inkább meg szeretném köszönni a segítséged. Lunával kapcsolatban.

- Ó, igazán nincs mit.

- De. Ha van valami, amit szeretnél…

- Van! Könyörgöm, varázsolj nekem több időt, meg nagyobb agyat.

- Hű, attól félek, nem fog menni. Esetleg, valami mást?

- Ch. Mérges lettem rád. Ilyen apró kívánságot nem tudsz teljesíteni? Ne is szólj hozzám többet. - persze nem sokáig bírtam komoly fejet vágni, egyből elnevettem magam.

Ebédnél Akatsuval, valamint Lunával kajáltam. Areto elindult felénk, barátnőm pedig abban a pillanatban felpattant és se szó, se beszéd kirongyolt az étkezőből. Ilyen gyerekesnek lenni, csak mert nem válaszolt. Nevetséges, de végül is, nem voltam még szerelmes, valamint nem kellett ilyen kérdésre válaszolnom.

- Hallasz? Hahó? - Kyle a képemben lóbálja a kezét.

- Igen. Miről is beszélsz?

- Keyko mondta, hogy csak én megyek vásárolni Elenával, mert valami szakkörre készültök fel, Reiko beteg, a lányok meg várost néznek.

- És?

- És? Amíg te randizgatsz, addig én Elenával cirkálok a Tescoban. Hogy képzeled?

- Nem randi.

- Akkor is! Tuti nem megyek. Van kocsija, simán el tudja vinni a cuccot.

- Lehet, így akar megismerkedni velünk.

-Ó, csak várja ki a végét. Én annyira azon leszek, hogy megismerjen… Az első nap után az a kívánsága lesz, bárcsak ne ismert volna meg.

- Látod? Eggyel több ok.

Végül kénytelen kelletlen, beletörődött. Tehát délután kettőkor, viszonylag lassú tempóban indultam haza. Néztem a környéket. Annak idején soha nem jártam erre. A legtöbb ház akkora, mint a miénk. Persze olyan ház is akad, ami „csak” akkora nagyságú, mint egy nemesi családé. Durva!

Telefonom nyomkodása közepette hallom, ahogy jön mögöttem egy biciklis. Hallottam egy gyors fékezést, majd a bicikli első kereke nekiütődött a lábamnak, én pedig természetesen elestem.

- Ne haragudj, csak megszoktam, hogy gyorsan megyek, ráadásul nem is figyeltem előre. Nem esett bajod? - guggolt le elém…