II. évad 5. rész

5. rész

Kiugrottam az ágyból, egyenesen a szekrényemhez. Kikapkodtam pár ruhát és teleportáltam is. Berontottam a terembe. Szokás szerint mindenki rám nézett. A tanár még nem jött be.

- Nem rémlik, hogy ez lenne az új divat. - mért végig a szőke liba.

Nos, a kinézetem: kék csőfarmer, zebracsíkos póló, piros kockás kardigán és kék topánka, a hajam kócos, semmi smink. Na, nem, mintha hat kiló vakolatot kennék magamra, de egy kis szempillaspirál meg szájfény még nem a világvége.

- Nem rémlik, hogy kérdeztelek. - vágtam vissza. - Amúgy én nem vagyok az a lány, akinek egy tonna vakolatra, húsz centis tűsarkú cipőre, parókára és picsaszoknyára van szüksége, hogy magamra hívjam a figyelmet. - látom, ahogy Akatsu vigyorog.

- Mert, te a hülye kis botrányaiddal hívod magadra a figyelmet. És a változó viselkedéseddel. Egyik nap még játszod az angyalkát, másik nap emósnak öltözöl, harmadik nap meg te vagy a legkedvesebb tündike bündike kislány.

- Ha nem tetszik, akkor nem kell figyelembe venni. És inkább vagyok ilyen, minthogy az osztály ……. legyek. - erre mindenki elkezdett ’ Hú ’-zni. És bejött a tanár. Szuper. Angol az első. UTÁLOM! És pont engem szólítanak.

- What your favourite build in Hungarian?

- Ömm, Cinema City.

- Why? - jellemző. Egyszer tudok válaszolni, de ez sem elég a vén nyanyának.

- I like movie. - ha nem tudok pontosan válaszolni, akkor általában valami hozzá kapcsolódót mondok.

Kicsöngetés után már rohantam is a mosdóba egy kicsit rendbe szedni magam.

- A kedves bátyám és mostohatesóim, tuti, hogy ezt még megfizetik. - beszéltem magamban. Komolyan. Az a szőke liba is, mit szól bele a dolgaimba.

- Szia Micu!

- Helló Lun. Mi a szitu?

- Akatsu akarja, hogy kimenj.

- Minek?

- Nem tom. Csak annyit mondott, hogy küldjelek ki.

- Hát, ok.

Szóval beletúrtam a hajamba és már nyitottam is az ajtót. Viszont valakinek neki csaptam. Az áldozatom pedig nem volt más, mint Ambry. Nekem köszönhetően magára öntötte a zsírszegény, cukormentes ízetlen löttyét.

- Most nézd meg mit csináltál. Direkt öntötted rám, igaz?

- Nem tehetek róla, hogy az ajtóban állsz. És, ha most megbocsájtasz, dolgom van. - láttam meg Akatsut.

- Hali. Luna mondta, hogy szeretnél valamit.

- Két dolgot mondanék. Az egyik, hogy ma lesz a fociválogatás, a másik pedig, hogy neked köszönhetően megismétlem a spanyol vizsgát.

- Miért nekem köszönhetően?

- Mert te lelkesítettél.

- Ugyan, te is megtetted volna. És örülök. De… MIÉRT CSAK MOST SZÓLSZ A VÁLOGATÁSRÓL?

- Öm, tegnap bealudtál és nem akartalak felkelteni.

- Ja, tényleg! Jót játszottunk. - néztem rá szúrósan.

- Jó, bocs. Csak elragadott a hév.

- Aha.

Ebédnél, szokás szerint most is Lunával és Akatsuval ettem. Kémián, felelnem kellett és valahogyan összekapartam egy hármast. Az angolt utálom, a kémiát meg GYŰLÖLÖM!!! Elérkezett kettő óra. A srácokkal indultam haza. Itt az alkalom.

- Na, srácok, nem felejtettetek el valamit?

- Ma van a szülinapod? - kérdezte Kyle hülyén.

- Nem, amúgy akkor neked is ma lenne tök fej. - válaszoltam.

- Akkor?

- Nem tudom, mennyire feltűnő, de REGGEL ELALUDTAM TI PEDIG NEM KELTETTETEK FEL!!!

- Minek nézel, ébresztőnek?

- Nem csak azért ennyit elvárnék három viszonylag érett fiútól.

- Jaj, higgadj le hugi, inkább siess.

- Minek?

- Ma van a válogatás.

- Ja, igen. De te erről honnan tudsz?

- Mindenki tudja, hiszen ki van téve egy csomó plakát a folyosókra. - tájékoztatott Keyko.

- És akkor én miért nem láttam?

- Talán, mert egész nap idegbeteg voltál? - kötött belém Kyle.

- Ha felkelt…

- Igen, igen… Tudom, tudom. Ha felkeltettünk volna, akkor nem lennél ilyen.

- Pontosan.

- Nem értem, mit izélsz, hiszen beértél.

- Igen és ezt a tele… - ó, basszus. Miért nem tudom egyszer az életben befogni a szám.

- Tele? - kérdezett vissza Keyko.

- Öm, telefonnak köszönheti. - mentett ki Kyle.

- Telefonnak?

- Igen, mivel küldtem neki egy SMS-t, hogy hol van már?

Gondolatban tudok Kyleval beszélgetni, és ezt ki is használtam.

’ Kösz. ’

’ Te tényleg ennyire sötét vagy? ’

’ Jó, nem könnyű titkolózni a leendő családom előtt. Amúgy tudtad, hogy van még kettő testvérük? ’

’ Aha. Reiko az egész élettörténetét elmesélte. ’

’ Ennyire buzgó típus? ’

’ Nem csak azért, hanem, mert a lányok egyik kedvence lett. És, ha szerencsém van, akkor a tesóik jó csajok. ’

’ Hülye vagy? A mostohatesóink lesznek. ’

’ Na és? Nem vérszerinti rokonok. ’

’ De akkor is. Inkább azon járjon a fejed, hogyan üldözzük el a mostohánk. ’

’ Ennyire utálod a srácokat? ’

’ Nem, de nem akarok mostohát. Anyát senki sem pótolhatja. Még akkor sem, ha ettől apa kevésbé lesz agresszív. ’

’ Nézd a jó oldalát. Hatan leszünk tesók. Így meg tudjuk védeni egymást, ha valami történne. De amúgy, miért is beszélünk fejben? Otthon is tudnánk dumálni. ’

’ Ja, ez durva. ’

A szobámba érve gyorsan elpakoltam pár ruhát a válogatásra és rohantam vissza a suliba. Az öltözőben csak én készülődtem. Király! Én leszek az egyetlen lány. Kopogást hallok.

- Hé, Mic! Kész vagy már?

- Aha, megyek Akatsu.

- Nah, szóval a lényeg az, hogy összpontosíts és kápráztasd el az edzőt. Nem vesz be holmi kislányokat.

- Jaj, ne már. Az utolsó mondatod, úgy hangzik, mintha Josh mondta volna.

Végignéztem a fiúkat, ahogy trükköznek, gólt rúgnak, cseleznek. Engem utolsónak hívtak ki a pályára.

- Micuko Inoku. - szólt az edző. - Á, szóval te is jelentkezel. Azt hittem, csak a fiúk miatt jöttél, hogy bámuld őket.

- Igazán aranyos feltételezés, de nem vagyok az a típus. - vágtam vissza.

- Inkább, lássuk, mit tudsz.

Neki is álltam. Ugyan úgy vettem az akadályokat, mint ahogy az előttem lévők. Akatsu mosolygott rám, a csapat tagjai pedig elismerő pillantásokat vetettek. És az edző… Éreztem, ahogy meglepődik. Nos, idézem a gondolatait: ’ Ej ha! Ilyen lányt még nem sűrűn láttam. ’ Szóval biztosra vettem a sikert. Pár perc múlva már el is mondták a végeredményt. Az én nevemhez ért.

- Micuko Inoku. Nem veszlek be a csapatba.