II. évad 22. rész

Helló!

Megírtam a 22. részt. Ez az utolsó mielőtt elutazom. Körülbelül vasárnapra vagy hétfőre terveztem a kövit. Nekem ez a "fejezet" nem lett a kedvencem, sőt, egyenesen utálom. Na, persze a ti véleményetek ér többet. Jó olvasást!

Domi

22. rész

- Milyen lány? - a fiú egyre közeledik. Valószínűleg nem rég moshatott hajat, ugyanis csurom víz.

- Nagyon szép a barátnőd. Még nem is meséltél róla. - csacsog a kislány.

- Liza, ő nem a barátnőm.

- Hát… akkor ki?

- Egy osztálytárs. Most menj, és fésülködj meg, mindjárt megyek én is. - Liza el is futott. Joshnak, tényleg ő a húga? Hogyan lehetséges? És akkor ez a kislány is vámpír? - Na, mit akarsz? - igen, ez határozottan kiejtett a gondolataimból.

- Az ablakomban találtam ezt. - mutattam fel neki a láncát. - Csak visszahoztam. - nyúlt is érte, de egy kicsit összeért a kezünk és én elkezdtem hangokat hallani, valamint képeket látni.

* - Hagyj engem! Gyilkos vagy! Ne érj hozzám!

Képek, amiken Josh kiszívja egy fickóból a benne lévő összes vért.

- Engem is meg akarsz ölni! - sikítom.

A másik srácra hirtelen dob egy tűzgolyót.

- Tűnj a közelemből! Meg akarsz ölni!

A nyakamhoz közelít. Vér mindenhol. A fogait érzem és kellemetlen.

- Hagyd abba, kérlek. Fejezd be. - könyörgöm, de hasztalan. Eszméletem elvesztem és innentől képszakadás.*

Kiver a víz. És szörnyen rosszul érint a felismerés: Josh meg akart ölni. Érzem a félelmet, amit a buliban is éreztem. Elkapom a kezem, majd hátrálni kezdek.

- Neked meg mi bajod?

- Gyilkos… - a szavak alig bírtak jönni. - Gyilkos… gyilkos vagy. - Láthatóan meglepődött.

- Miről beszélsz? Tudod jól: csak azért öltem meg azokat a férgeket, mert be akartak drogozni.

- Hazudsz! Hazudsz! Hazug vagy! - az utcán keltem ki magamból és kezdtem el ordibálni. - Engem is megharaptál!

- Megőrültél? - megőrültél? Megőrültél? Többszörösen vízhangzik a fejemben, amit két kézzel szorítok, hogy a hang eltűnjön. - Megharaptalak, mert nem akartam, hogy szenvedj a drogtól egy életen át.

- Aha, persze. Ne hazudozz. Tudod mit? Utállak! Gyilkos, hazug, szemét, kegyetlen, idióta állat vagy. Kíváncsi vagyok, a húgoddal, hogyan bánsz. Szegényt már így is sajnálom.

- Te, nem emlékszel az estére? - lépett egyet közelebb.

- Annyira azért emlékszem, amire kell. Amennyi fontos.

- Úgy látszik, mégsem. - még egyel közelebb jött.

- Tűnj a közelemből! - már megint semmibe veszi a mondatom. - Nem viccelek! Rád szabadítom az erőm.

- Gyerünk! Mire vársz, ostoba?! Ennyire be voltál rúgva tegnap? Nem emlékszel arra, hogy megmentettelek? Nekem köszönheted a drogmentes életet. Kiszívtam belőled.

- Hazudsz! Bántani akartál! Ez a célod most is. - sírógörcsbe hanyatlottam. Nincs erőm elteleportálni, ő ezt ki is használja és megfogja a kezem. Abban a pillanatban a hideg ráz. Emelem a kezem, de elkapja. Magához ránt és így, megint közelről figyelhetem a szempárját. - Engedj el!!!

- Higgadj le! Akkor elengedlek. Talán.

- Már megint valami játékot űzöl belőlem? Mit akarsz csinálni? Talán odáig merészkedsz, hogy meg is ölsz? - ficánkoltam, mint partra vetett hal, viszont ennek mi haszna Josh ellen? Semmi. - Sikítsak?

- Befogjam a szád egy csókkal? - persze. Kettővel is. Mikor érdemeltem ki a figyelmét ennyire? Talán az tetszett neki, hogy nem félek tőle. Akkor meg…

- Miért? Miért kellek én játékszernek?!  Félek már tőled, érted? Beismertem. Boldog lehetsz. Mi kell még?

- Csak azért kellesz te, mert vámpír vagy, úgy, ahogy én. És ez érdekes. Sajnálom…

- Hm? - egy pillanatra abba hagytam a hisztériázást.

- Nekem egy játék, neked viszont… - elkezdett vigyorogni. Rosszat sejtek. - Szerelem. Sajna, te komolyan veszed. - sosem tudom, mikor viccel. Én, komolyan venni?

- Valóban? Én veszem komolyan? Akkor miért akartál állandóan megcsókolni? Miért csókoltál meg? Miért tartottál magadhoz olyan közel, mint most? Miért (elmondásod szerint) mentettél meg tegnap? Mond, miért? Ezek után, nem ártana elgondolkodnod, ki szerelmes kibe.

- Ezeregyedjére is elmondom: a játékom vagy. Egy bábu, akit kedvem szerint mozgathatok. A szerelem nincs a szótáramban. - itt pattant el bennem valami.

- Én nem vagyok a játékszered!!! - hirtelen erősen izzó, tűzcsóva árasztotta el a testem. - Utállak! Gyűlöllek! Teljes szívemből gyűlöllek! - felforrósodtam, ezért kénytelen volt elengednie.

Remélem már felfogta. Ez sok nekem. Kibírtam az ütéseit, az ájulásokat, azt a csókot, amit az engedélyem nélkül adott, a hülye beszólásait… Ezt viszont már nem! Az én lényem több, mint holmi játékszer.

Hazateleportáltam, mikor végre lehiggadtam. Apát nem találtam otthon, csak Elena szólalt meg a konyhából.

- Apukád sajnos nem tudott elbúcsúzni tőled, mert sietnie kellett. Azt üzeni: Puszil. - kíváncsi leszek erre a nőre. Vajon apa távollétében megmutatja a foga fehérjét? Én mindenesetre nem kímélem, ahogy Kyle se fogja.

- Kérdeztem? Szerintem nem. - részemről ennyi a beszélgetés. A szobámba futottam és magamra zártam az ajtót.

- Most, mihez kezdjek?

Annyira fáj ez az egész. Csak egyszer, egyszer az életben, próbálna kedves lenni. Nem baj, ha nem sikerül, de legalább próbálja meg! Csak van itt egy nagyobb probléma is: Amit mondtam, nem igaz. Utálatot semmi féle képp nem érzek, viszont szerelmet sem. Inkább félek. Nagyon félek.

- Micu! Micu, beszélhetnénk? - ez Keyko hangja. Jézus! Így nem láthat. Egy csöppet kócosan, gyűrötten (és ezzel nem a ruhára gondolok). - Hahó, bent vagy?

- I-igen. Várnál egy picit?

- Persze. - gyorsan megmostam az arcom és kicsit gyakoroltam a mosolygást is. Mikor készen álltam a „vendégem fogadására”, kinyitottam az ajtót.

- Bocsi, csak egy kicsit rendbe szerettem volna hozni magam.

- Semmi gond.

- Miről szeretnél velem beszélni?

- Kényes téma. - bámulja a padlót.

- Hallgatlak.

- Szerelmes vagy belé?

- Mármint…

- Josh Toyuyába.

- Keyko, nem. Már megkérdezted egyszer. Miért olyan nehéz elhinni mindenkinek? - emeltem egy kicsit a hangerőmön.

- Hé, nyugi. Én nem szeretnélek számon kérni, csak kíváncsiságból…

- Nincs közte és köztem semmi. Soha nem is lesz. Én egy ilyen rossz emberrel nem állnék össze.

- Azt mondod?

- Azt.

- Komolyan is gondolod?

- Nos, igen… Miért érdekel ennyire?

- Ööö, szóval, izé, tesók lettünk, ezért jó, ha tudunk egymásról egy s mást.

- Értem, akkor te is mesélj! Ki a szerelmed?