II. évad 14. rész

Halihó!

Nos, úgy tűnik nem ez lett az évadzáró rész. Lehet talán a második évad elnyúl egészen 30 részen keresztül. Remélem nem gond.

Domi

14. rész

Mi van? Hogy feltételezhet ilyet?

- Hülye vagy? Hogy képzeled, hogy én egy ilyen fiúba beleszeretek, mint amilyen te vagy? Folytonosan bántasz. Nem csak engem, hanem másokat is. Ráadásul ok nélkül.

- Szóval igazam van.

- Te hallottad, amit mondtam?

- Aha. És jól hazudsz, de nem elég jól. Bolondulsz értem. Én tudom.

- Rosszul tudod. Majd pont beléd fogok szeretni. Beléd, aki miatt elájultam, mert akkora nagy paraszt vagy. Beléd, aki többet ártott nekem, mint más egész életemben. Beléd, aki olyan durva, hogy meg mernék esküdni rá: nincs szíved.

- Igen? - hajolt még közelebb. Mi a fenét csinál ez?

- Igen! - nyomultam a falhoz teljes erőmből.

- Akkor… Nem zavar, ha megcsókollak? Tudod? Csak játékból. - és tényleg ez a szándéka. Egyetlen hajszál választott el minket, na meg egy fiú hang.

- Kh. Kh. Sajnálom, ha megzavartalak titeket, csak… Azt hittem valami bajod esett Micuko. - Josh nem nézett hátra, csak távolabb hajolt. Én felismertem a hang tulajdonosát és nagyon örültem neki.

- Nincs semmi baj. Tudod Joshsal beszélgettünk. - próbáltam kibújni a karjai közt, de nem engedett.

- És folytatnánk is, úgyhogy leléphetsz.

- Nem. Nem akarunk semmit folytatni. - erre még jobban odaszorított a falhoz. Keyko megunta és odajött hozzánk.

- Nos, ahogy látom, a lány nem gondolja így.

- És ki kérte a véleményed? Menjél vissza órára.

- Te nekem ne parancsolj. - szinte vicces volt, ahogy Keyko ezt kimondta. Hogy miért? Mert nyugodtabban sikerült a hanglejtés, mint általában az lenni szokott ilyen mondatoknál.

- Milyen nagy a szája az új kisfiúnak. - gúnyolódott Josh.

- Kisfiú? Ezek szerint, te is az vagy? Mert tudod, egy osztályba járunk.

- Te is fel akarsz bosszantani hülye gyerek?

- Eszemben sincs. Annyit akarok, hogy engedd el őt. - biccentett felém. A néven szólítás már nem menő?

- Te akartad! - fogta magát és akkorát húzott be Keyko szeme alá, hogy az már nekem is fájt. Meglepetésemre viszont ő felállt és közeledett az elmebeteghez (nem hozzám). Josh a szemével megint kínozni akart. Egyszerűen nevetséges. Nem fél a lebukástól? Mindenesetre nem sikerült a terve. Keykon nem lehetett látni semmi jelét annak, hogy szenvedne. Így került sor a verekedésre. Én meg csak álltam és néztem őket. A „tesómat” hátrányban láttam, de akkor is jól vette fel a versenyt Josh ellen. Nem bírom tovább. Keyko szája és orra vérzik. A másik idiótának pedig felszakadt a sebe, kiszakadt a fekete farmerja. Itt betelt a pohár. Nagyot lendültem és közéjük kerültem. Megfogtam mind kettőjük karját.

- Ti meghibbantatok? - nagyon úgy tűnt, mintha miattam verekednének. Habár… Joshnál ez ok nélkül is megtörténhet. Kirántotta a kezét és mielőtt elment volna még odasúgta:

- Esküszöm, egyszer megcsókollak, hogy tudjam, hazudtál-e. - ezek után otthagyott. Hazudtam-e? Én nem vagyok szerelmes belé. Inkább a halál. Az is csábítóbb, mint ez a srác. Külsőre nem rossz, de a belseje, velejéig romlott, mint kaki a díszcsomagolásban. Másrészről. Honnan tudná egy csókból, mit érzek? Ilyen képesség is létezik?

- Hé, jól vagy? - zökkent ki Keyko.

- Mi? Ezt te kérdezed? Nézz magadra. Miért csináltad ezt?

- El akartál jönni. Vagy nem?

- De igen, viszont…

- Viszont? Tesók vagyunk. Kötelességem megvédeni az ilyen perverz, szadista állatoktól! - a vége már kiabálásnak hatott.

- Hé, nyugodj meg. - fogtam meg a vállát. - Értem én. Máris féltesz? Akkor mi lesz később? Nekem a hírnevemet az adja, hogy zűrökbe keveredem. Pedig nem vagyok zűrös természetű. Jön a baj magától és nem lehetsz mindenhol ott, amikor megint ostobaság miatt kerülök a középpontba. Meg tudom védeni magam.

- És akkor most miért nem tetted?

- Mert… Mert…

- Mert?

-…

- Had kérdezzek valamit. Oké? - bólintottam. - Te, nem vagy véletlenül egy kicsit, aprócskát, hangyányit…

-A lényeget.

- Nem vagy belezúgva?

- Kibe? - reméltem, megváltoztatja a kérdését.

- Josh Toyuyába. - remélni hülyeség.

- Mi? Már te is kezded? Nem vagyok. Egyáltalán nem vagyok. Ő az utolsó, akibe valaha is beleszeretnék. Akkor már inkább egy macskát bevállalok. Pedig allergiás vagyok rájuk.

- Miért kell így kiakadni? Csak megkérdeztem.

- És most jön az a duma, hogy „De szerelmes vagy belé. Ne is próbáld tagadni”?

- Nem. Elhiszem, amit mondasz. - megindult az osztályterem felé.

- Várj! - kaptam el a kezét. - Honnan tudod?

- Mit?

- Hogy nem hazudok.

- Az maradjon az én titkom. - megint elindult, de visszarántottam.

- Kérlek… Ne menj be órára ilyen állapotban.

- Miért? Talán félsz?

- Félek? Mitől?

- Josht kirúgják, ha még egy zűrjéről megtudnak…

- Már megmondtam: A legkevésbé sem érdekel ő. Csak szeretnék segíteni neked letisztítani.

- Nem kell. Köszönöm. Inkább visszamennék.

Elindultunk a terembe. Josh már a padjában ült, és persze a fülese benne volt a fülébe.

- Mr. Yainko, hol járt? És Miss Inoku, maga miért csak óra vége előtt 5 perccel fáradt be? - én nem szóltam semmit, ahogy Keyko sem. - Ráadásul. Miért vérzik az orra és a szája? - nézett a „tesóm” felé. - erre megszólalt.

- Josh Toyuya az oka mind a kettőnk késésére.

- Aha. Vagy úgy! Nos, Mr. Toyuya fáradjon az igazgatóiba, ahogy maguk ketten is. Ha jól sejtem, végre búcsút inthetünk magának. - húzódott gúnyos mosolyra a szája. Ezek után még jobban utálom a kémia tanárt. Most tényleg kirúgják? Mit szólnak a szülei hozzá?

Megindultunk. Én Keyko mellett, Josh pedig előttünk. Szinte már odabújtam a mostohatesómhoz. Beléptünk. Soha nem kerültem bajba, nem is láttam igazgatói irodát a beiratkozásokon kívül.

-Á, Toyuya! Már vártam magát. - az igazgató is magáz minket? Hány éveseknek nézünk ki? - És kettő újonc? Ezúttal mit tettél velük? - én nem hagyhatom. Nem akarom kirúgatni. A szülei valószínűleg szívrohamot kapnának. Akkor ki kéne találnom valamit. - Nos?

- Én vagyok a hibás. - Keyko rám nézett, Josh pedig meglepődött. Persze a világért sem mutatta volna.

- Maga? Mit tett?

- Öm. Mérges lettem, mert nem pihentem ki magam, ezért amikor hozzám szólt Mr. Yainko, - jesszus! Milyen furcsa már kimondani. - behúztam neki. Josh próbált megakadályozni, de nem sikerült. Ezért sebes a keze.

- Hm. Elég hihetetlenül hangzik. Toyuya próbált megakadályozni egy verekedést? Ő inkább okozni szokta. - ezen magamban felnevettem. Nem tudom, miért. Lehet, kezdek olyan degenerált lenni, mint ő.

- Úgy tűnik, nem szeretné, ha kirúgná. Nagyon szereti ezt az iskolát. Nekem elmondta. - belém bújt a kisördög. Annyira jó végre Joshnak visszaadni egy csekélységgel az ocsmányságait. Belülről annyira forrt, mint a tésztának feltett víz szokott. Szóltam neki:

’ Na, ne parj. Kimentelek. ’ - gondolatbeli mondandómba belenevettem. Ez olyan jó! Úgy tudok nevetni, hogy ne hallja senki, csak ő.

’ Hülye liba! Fejezd be, mert nagyon megjárod! ’

’ Én is szeretlek. ’

’ Nem viccelek. Nincs szükségem a segítségedre. ’

’ Pofád lapos! Segítek és kész. ’

’ Aha! Gondolatban ilyen merész vagy? ’

’ Valóságban is ilyen vagyok. ’

’ Nekem nem úgy tűnt. ’

’ Jah, hát, ha 2 centire állsz tőlem, akkor mit vársz? ’

’ Hogy ellöksz. Vagy legalább megpróbálsz ellökni. De te meg sem próbáltad. Zavarba jöttél tőlem.’

’ Tudod mit? ’

’ Mit? ’

’ Legközelebb segítsen neked a halál. ’

- Rendben. Most az egyszer megúszta Toyuya, de csak, ha Mr. Yainko is alátámasztja, amit Miss Inoku mondott.