II. évad 15. rész

Helló!

Képzeljétek, ma anyukám kisminkelt. Tisztára cicaszemem volt, mert teljesen feketét kértem. Aztán nem tetszett nekem, ezért átsminkelt fehérre. Nagyon jól érzem magam. És bocsánat, hogy ezzel untatlak.
Jó olvasást!

Domi

15. rész

És itt a tervem buktatója. Ezek után mindent feleslegesen mondtam. Mert valljuk be: Mennyi az esélye annak, hogy Keyko nem varrja be Josht? Elég kevés. Tehát mindent feleslegesen tettem, és ami most fog következni…

- Így volt. – na, látjátok? Mondtam, hogy ő nem fog falazni… Mi? Komolyan? Segített annak, akit az előbb még nagyban vert. Mi a hátsó szándéka?

- Rendben, akkor Miss Inoku. Maga kap egy intőt. Ebben az iskolában 10 intő után kirúgjuk a diákokat. - eltátottam a szám, meglepődésemben. Nem azért, mert intőt kaptam (megjegyzem: a semmiért), hanem, mert a negyedik héten jár a tanév és ez a srác máris beszerzett kilencet. Hiszen a következő dobásánál kirúgják. Vagyis már csak egy intő hiányzik neki. Nem semmi! A diri kiengedett, mi pedig mentünk is vissza az osztályterembe. Már szünet volt. Akatsu és Luna egyszerre támadott le.

- Mi volt? Kirúgták Toyuyát?

- Megcsókolt? Ugye milyen félelmetes a diri bá’? Bosszút esküdött? Keykonak nem esett baja? - Luna aztán nagyon belejött ebbe a kérdezés dologba. Viszont három hét alatt sikerült kiismernem annyira, hogy tudjam, most nem érdeklődik, hanem be van sózva valami miatt. Azért válaszolgattam.

- Akatsu, semmi különös nem történt. És nem rúgták ki Josht. Luna, mi van? Nem csókolt meg!!! Nem félelmetes, inkább olyan… Nem szimpi. Ki esküdött bosszút? Keykonak nem esett különösebb baja.

- Pedig láttam a folyosón, hogy olyan nagyon közel vagytok egymáshoz és…

- Mi van?! Te beleszerettél Josh Toyuyába!? - kiabált rám Akatsu.

- Csönd hülye. A végén meghallják. - fogtam be a kezemmel a száját.

- Szóval igen? - ilyen a buzgó Luna?

- Dehogy. Nem értem, miért hiszi mindenki ezt. Pont Joshba legyek szerelmes? Egy vadállatba? Akkor inkább Akatsu. - nézek a fiúra, akiről közben levettem a mancsom.

- Hogy mi van? Akkor már nincs esélyem? - köpte rám röhögés közben a szendvicsét Reiko. Ezen meg sem lepődöm.

- Reiko. Téged nem tanítottak meg kultúráltan enni?

- Jah, aha. Kh, kh, kkkkkhhhhhhh. Fél… nyel… kajá kkkkkhhhh. - elkezdtem veregetni a hátát teljes erőmből, míg végre kikerült a megfulladás lehetőségéből.

- Látod? Erről beszélek.

- Bocsi, de ez durva. - folytatta az idegbeteg nevetését.

- Én ezt csak viccből mondtam, de egyébként is inkább bevállalnám őt, mint azt a hülye, érzéketlen bunkót.

- Kösz, hogy egy fokkal jobbnak tartasz nála. - durcizott be Akatsu.

- Jaj, ne csináld már. Hülye! Te vagy az egyik leges legjobb barátom. - kócoltam össze a haját.

- Hagyd a hajam kislány, mert nagyon megjárod. Apropó, Areto kérdezi, hogy nincs-e kedved átjönni ma?

- Minek?

- Be akar mutatni téged a szüleinknek.

- Valóban?

- Nem, csak ma délután lelépnek az ősök és beszélne veled.

- Miről?

- Fogalmam sincs. Talán alakul valami? - húzogatja a szemöldökét, az én drága jó haver boyom. Ez az! Jó kis becenév.

- Hát, ok haver boy. És hányra menjek?

- Haver boy? Az meg mi?

- Mától a beceneved. Jó, nem?

- Aha, nagyon király. - milyen szarkasztikus. - Gyere suli után.

- Jó, akkor várj meg az utca végén.

- Miért pont ott?

- Mert Lunával addig megyünk együtt. Szeretném az élet hatalmas dolgait megvitatni vele. És most is elmondhatnád, miért vagy ma, kissé túlbuzgó? - fordultam barátnőm felé.

- Ennyire látszik? Juhúúúúú!

- Már válaszoltál is magadnak. Egy atomrobbanás hozzád képest lepkefing.

- Na, szóval jövő héten kezdődik a testőrképzés.

- Ja, aham. Ennyire szeretnél verekedni?

- Valahogy le kell vezetni a feszültséget. Amúgy sem vagyok túl jó formámban mostanában.

- Miért? Menstruálsz? - szállt be a beszélgetésbe Reiko, egy nagyon értelmes mondattal.

- Nem, te hülye. Egyébként sem pont neked fogom elmondani.

- Ok, akkor hazafele, majd dumálunk. - adtam ki a parancsot.

A nap többi részében úgy elgondolkoztam, hogy nem érzékeltem sem az órákat, sem pedig a körülöttem lévő személyeket. Ma sok dolgom lesz: Beszélnem kell Lunával a nagy problémájáról; Keykoval a falazás miatt; Kyleval pedig a tervünkről. Aretohoz is el kell mennem, valamint, nem hinném, hogy megúszom Josht. Esküszöm, annyira unalmas már. Mindig ugyanaz történik. Legalább valami változatosságot vihetne a bántalmazásomba.

Délután a többiek előbb elindultak, mint én, mert bent hagytam a telóm a padban. Persze a nagyon kedves barátaim nem vártak meg. Jó, mi? Szóval kiléptem a kapun és a lépcsőn akkorát taknyoltam, hogy az többszörösen vízhangzott. Egy kicsit kiszakadt a gatyám, de nem olyan vészesen. Á, dehogy. Nehezen feltápászkodtam. Más esetben teleportálnék, csak, hát megígértem Lunának a beszélgetést, meg persze ott van Areto is…

Nyúltam a földön lévő táskámért, viszont nem tudtam felvenni, mert valaki megelőzött. Gondolom, nem nehéz kitalálni, ki volt az.

- Most nincs kedvem ehhez, add vissza. - nyöszörgöm.

- Aha, ingyen nem.

- Mi van? Mit akarsz?

- Tudod te azt. - közelebb lépett, én meg egyet hátra.

- Igen? Tartsd meg a táskámat. Úgyis csak tanszerek vannak benne. A fontosabb dolgokat magamnál tartom. Szia. - elkezdtem bicegni, a mostani állapotomba a lehető leggyorsabban. Na, de szokás szerint nem lehet ilyen könnyű dolgom. Hirtelen elém jött és elkezdett ráncigálni, vagyis egy kisebbet rántott rajtam, de nekem elég is volt, hogy összecsuklódjak. Ültem a földön, majdnem feküdtem kínomban. Az erő kiment belőlem. Teleportálni akartam, viszont az utolsó pillanatban ő leguggolt és gyorsan megfogta a kezem.

- Most velem jössz.

- Nem! Miért nem tudsz leszállni rólam? Nem unod még a folytonosan ismétlődő mozdulatokat, rántásokat, lökéseket?

- Igazából, de! Nagyon is unom, éppen ezért… - hirtelen fölém került. Elég félreérthető pózban látszódtunk. Éreztem, ahogy megint bevörösödöm, de nem a zavarom miatt, hanem inkább mérgemben. És meg is van, mit fogok csinálni. Kezem gyors mozdulattal tettem a szívére, ami normális ütemben dobogott. Koncentráltam és a tenyerem izzani kezdett. Ettől ki kéne ájulnia. Viszont… Rá nem hat. Miért? - Ch. Ügyes. Csak hogy nekem a tűz a főelemem. Úgy, ahogy neked a levegő. - Ezt honnan tudja? - kézfejemet arrébb tolta, de nem engedte el. Szemével élesen belenézett az én tiszta kék szempárjaimba. Lélegzete kicsit akadozott, viszont alig hallottam saját levegővételemtől. Csak bámultam és bámultam. Tehetetlenül ültem alatta és ezt ki is használja. Az ajkaimtól pontosan egy centire megállt és elidőzött. Fejét az én fejemnek támasztotta. Mikor azt hittem, meggondolja magát, nekinyomta száját az enyémnek. Csókja hidegen és érzéketlenül hatott. Már-már fájt. Semmi érzés, csak a tömény… Igazából, nem tudom, mi. Úgy fél perc után eltávolodott tőlem. - Rendben. - felállt és indulni készült, de én utána szóltam.

- Mi az, hogy rendben?

- Nem vagy belém szerelmes.

- Ezt honnan tudod egy csókból?

- Már válaszoltál is magadnak. Egy csókból tudom.

- Milyen képesség ez?

- Ami minden józan embernek megvan. Hiszen, ha annyira oda lennél értem, akkor visszacsókoltál volna.

- Én megmondtam. Soha, érted? Soha nem szeretnék bele egy olyanba, amilyen te vagy. Jegyezd meg! UTÁLLAK!