Sziasztok!
Nos, hol is kezdjem... Már majdnem egy éve abbahagytam a blogolást, de még mikor elkezdtem, megfogadtam, addig nem fogom abbahagyni ezt a történetet, amíg tisztességesen a végéig meg nem írom. Az, hogy most került sor a folytatásra, azoknak az olvasóimnak köszönhető, akik nyüstöltek engem:) Köszönöm!
Domi
5.rész
- Egyre értelmetlenebb dolgokat mondasz, nem gondolod?
- Mi olyan értelmetlen?- nézett rám unottan.
- Idegesítelek, de folyton mellettem állsz. Nem vagy belém szerelmes, mégis érdekellek. Utálsz, viszont mindig megvédesz. Most mi van pontosan?
- Pont az van, amit közöltél az előbb.
- Nem értem. Magyarázd el!
- Miért kéne neked magyarázkodnom? Bármit mondok, a szerelmi szálakat hozzászövöd.
- Mi? - illetődtem meg.
- Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy tetteted?
-...
- Ch. Buta liba. Elegem van belőled. - úgy nézett félre, ahogy azok a fiúk szoktak, akikre nagyon rányomul egy lány, és nem tudják lerázni magukról. Valóban ez lennék én? Egy nyomulós lány, aki nem hagy nyugtot neki? Tényleg ilyen lennék? Viszont... Bár megszoktam a nyers beszédstílusát, de kicsit betelt a pohár.
- Igen? Buta liba? Jó. Te meg egy aljas, idióta, kőszívű, agresszív, szadista állat vagy, akinek az az öröm, ha másoknak fájdalmat okozhat! - könnyeimmel küszködve mérgelődtem tovább, míg ő tett rá még egy lapáttal.
- Ezek szerint mazohista vagy? - vigyorodott el gúnyosan.
- Há? - kaptam fel a fejem. - Miért lennék az?
- Csak mivel egy szadista állat vagyok, nem értem, hogy te miért szeretsz velem együtt lenni?
- Tessék?! Ezt melyik pizsamádban álmodtad? - háborogtam.
- Észrevetted már?
- Mit?
- Te ugyanúgy védelmezel engem, mint én téged. Az már más téma, hogy ki mit érez. - az a mosoly az arcán.... Igazán idegesített. Kedvem támadt volna rögtön letörölni, de még egyszer nem hagyhattam neki, hogy hülyét csináljon belőlem.
- És?! Talán zavar, ha többet érzek?! Esetleg megölsz?!
- Miért ölnélek meg?
- Év elején az egyik lány véletlenül a kezedhez ért, erre te a falnak szorítottad. El tudom képzelni, mit tennél velem, ha többet éreznék irántad.
- Éreznél? Miért feltételes mód?
- Mert nem érzek semmi ilyesmit! Akárhányszor térünk vissza erre a témára, akkor sem fogok, te gyökér! - idegesen a fal felé fordultam. Hihetetlen. Annyira unom ezt.
- Hm. Szóval nem... Biztos vagy benne?
- Még szép! - vágtam rá magabiztosan. Ez az állapotom azonban csak addig tartott, míg a következő pillanatban a hangját közvetlenül mellettem nem vettem észre.
- Rendben. - erősen megfogta a csuklóm, hogy ne tudjak arrébb menni. Persze próbálkoztam, de még így, képességek nélkül is erősebb nálam. Nagyon közel ült, szinte teljesen hozzásimult a hátamhoz. Izegtem-mozogtam mindaddig, míg ajkait meg nem éreztem nyakamon. Leblokkoltam. Nem harapott belém, nem szívta a vérem, csak... Csak... Megcsókolt. Teljesen lefagyott az agyam, nem bírtam gondolkodni, ő pedig mentás lehelletével sóhajtott egyet és halkan megszólalt.
- Semmit... Ugye? - nem bírtam megszólalni a szapora lélegzetemtől. Remegett a testem, valami megmagyarázhatatlan dolgot éreztem. Josh félresöpörte a hajam, majd apró csókokat lehelt a tarkómtól az államig, azután lassan a vállamnál fogva fordított maga felé. Fogalmam sincs, milyen arcot vághattam, de gyanítom, elég kínosan érezném magam, ha így utólag megtudnám, ugyanis ő mosolygott. Közel hajolt hozzám, azután folytatta nyakam kínzását. Száját végighúzta kulcscsontom vonalán. Felfelé haladva már csak pár centi választott el szájától, viszont akkor megállt. - Hülyének nézel? - suttogta, homlokát az enyémnek döntve. Éreztem a sebeit, és a forróságot, ami valószínűleg a láz volt. - A szavaid semmit nem érnek, ha közben a tested mást mond. Ezért is nem tudsz jól hazudni.
- M-Mi?
- Most őszintén. Arra számítottál, hogy megcsókollak. Ezt akarod. - még mindig ugyanabban a felállásban voltunk. Ő egy millimétert sem mozdult távolabb tőlem. Annyira zavarban éreztem magam. - Szóval nem szólalsz meg. Vicces. - amilyen sebességgel közeledett hozzám, most annál gyorsabban ment arrébb a székre. Szívem a torkomban dobogott. Valóban azt hittem, megcsókol. Csalódtam? Miért? Nem lehet igaza. Nem szeretem őt. Mégis... Annyira zakatol a bal mellkasom. Gondolataimba mélyültem, később egy csattanás zökkentett ki. A zaj irányába kaptam a fejem, ahol rabtársam feküdt a szék mellett hason. Éppen akkor jöttek be fogva tartóink is.
- Na, csak nem feldobta talpát? - nevetett az egyik. - Pedig pont most akartuk megkínozni. De semmi gond. Van egy jobb ötletem.
Az ötlet: Erősen megragadtak, másik szobába hurcoltak át, ahol csillagformában kötöztek ki lánccal egy hatalmas géphez. Ilyen szerkezetet sosem láttam azelőtt. Nem tudtam, mire szolgál, de nagyon féltem. Tőlem úgy 10 méterre Josht rögzítették valamilyen beépített vasszékhez. Beletelt egy kis időbe, mire magához tért.
- Szóval nem döglöttél meg? Már megijedtem, hogy ilyen kegyes halált haltál.
- Rohadék. - nyögte társam, utána pedig felé köpött egyet, amire a válasz egy hatalmas pofon volt.
- Még mindig nincs letörve a szarvad? Hihetetlen. Na, nem baj. Most együtt szenvedhetsz a szöszivel. - Josh félrenézett, és akkor vett észre engem. Tekintete végigpásztázta a masinát, majd a szemem. É azt olvastam ki arcából, ő tudja, ezt mire találták ki, de nem tett semmit. Illetve inkább nem tudott.
- Na, - fordult felém a srác - készen állsz? - nevetett fel undorítóan, mielőtt kiment. Ijedten az előttem ülőre bámultam, aki hunyorogva figyelt engem. Fél perccel később hihetetlen fájdalom járta át testem. Minden porcikám égett, a lökések pedig erősödtek, nem maradtak abba. Már értettem is, mire való a gép. Magas feszültségű áramot vezettek belém. Kínlódtam, sikítottam, de ami azután következett... Egyszer csak Josh is elkezdett rángatózni, a széke izzott. Ő is kiabált, ordított fájdalmában. A sebei egyenként fakadtak ki. Egyre több lett a vér körülötte, eszméletét kezdte elveszteni. A szívemben a saját fájdalmamon felülkerekedett az övé. Keservesen bőgtem, folytak a könnyeim, a szemem le sem tudtam venni róla. Dühített, hogy semmit nem tehetek.Könyörögtem, torkom szakadtából könyörögtem, engedjék el. Egészen addig üvöltöttem, míg Josh egy utolsó erőtlen pillantást vetett rám.
Nos, hol is kezdjem... Már majdnem egy éve abbahagytam a blogolást, de még mikor elkezdtem, megfogadtam, addig nem fogom abbahagyni ezt a történetet, amíg tisztességesen a végéig meg nem írom. Az, hogy most került sor a folytatásra, azoknak az olvasóimnak köszönhető, akik nyüstöltek engem:) Köszönöm!
Domi
5.rész
- Egyre értelmetlenebb dolgokat mondasz, nem gondolod?
- Mi olyan értelmetlen?- nézett rám unottan.
- Idegesítelek, de folyton mellettem állsz. Nem vagy belém szerelmes, mégis érdekellek. Utálsz, viszont mindig megvédesz. Most mi van pontosan?
- Pont az van, amit közöltél az előbb.
- Nem értem. Magyarázd el!
- Miért kéne neked magyarázkodnom? Bármit mondok, a szerelmi szálakat hozzászövöd.
- Mi? - illetődtem meg.
- Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy tetteted?
-...
- Ch. Buta liba. Elegem van belőled. - úgy nézett félre, ahogy azok a fiúk szoktak, akikre nagyon rányomul egy lány, és nem tudják lerázni magukról. Valóban ez lennék én? Egy nyomulós lány, aki nem hagy nyugtot neki? Tényleg ilyen lennék? Viszont... Bár megszoktam a nyers beszédstílusát, de kicsit betelt a pohár.
- Igen? Buta liba? Jó. Te meg egy aljas, idióta, kőszívű, agresszív, szadista állat vagy, akinek az az öröm, ha másoknak fájdalmat okozhat! - könnyeimmel küszködve mérgelődtem tovább, míg ő tett rá még egy lapáttal.
- Ezek szerint mazohista vagy? - vigyorodott el gúnyosan.
- Há? - kaptam fel a fejem. - Miért lennék az?
- Csak mivel egy szadista állat vagyok, nem értem, hogy te miért szeretsz velem együtt lenni?
- Tessék?! Ezt melyik pizsamádban álmodtad? - háborogtam.
- Észrevetted már?
- Mit?
- Te ugyanúgy védelmezel engem, mint én téged. Az már más téma, hogy ki mit érez. - az a mosoly az arcán.... Igazán idegesített. Kedvem támadt volna rögtön letörölni, de még egyszer nem hagyhattam neki, hogy hülyét csináljon belőlem.
- És?! Talán zavar, ha többet érzek?! Esetleg megölsz?!
- Miért ölnélek meg?
- Év elején az egyik lány véletlenül a kezedhez ért, erre te a falnak szorítottad. El tudom képzelni, mit tennél velem, ha többet éreznék irántad.
- Éreznél? Miért feltételes mód?
- Mert nem érzek semmi ilyesmit! Akárhányszor térünk vissza erre a témára, akkor sem fogok, te gyökér! - idegesen a fal felé fordultam. Hihetetlen. Annyira unom ezt.
- Hm. Szóval nem... Biztos vagy benne?
- Még szép! - vágtam rá magabiztosan. Ez az állapotom azonban csak addig tartott, míg a következő pillanatban a hangját közvetlenül mellettem nem vettem észre.
- Rendben. - erősen megfogta a csuklóm, hogy ne tudjak arrébb menni. Persze próbálkoztam, de még így, képességek nélkül is erősebb nálam. Nagyon közel ült, szinte teljesen hozzásimult a hátamhoz. Izegtem-mozogtam mindaddig, míg ajkait meg nem éreztem nyakamon. Leblokkoltam. Nem harapott belém, nem szívta a vérem, csak... Csak... Megcsókolt. Teljesen lefagyott az agyam, nem bírtam gondolkodni, ő pedig mentás lehelletével sóhajtott egyet és halkan megszólalt.
- Semmit... Ugye? - nem bírtam megszólalni a szapora lélegzetemtől. Remegett a testem, valami megmagyarázhatatlan dolgot éreztem. Josh félresöpörte a hajam, majd apró csókokat lehelt a tarkómtól az államig, azután lassan a vállamnál fogva fordított maga felé. Fogalmam sincs, milyen arcot vághattam, de gyanítom, elég kínosan érezném magam, ha így utólag megtudnám, ugyanis ő mosolygott. Közel hajolt hozzám, azután folytatta nyakam kínzását. Száját végighúzta kulcscsontom vonalán. Felfelé haladva már csak pár centi választott el szájától, viszont akkor megállt. - Hülyének nézel? - suttogta, homlokát az enyémnek döntve. Éreztem a sebeit, és a forróságot, ami valószínűleg a láz volt. - A szavaid semmit nem érnek, ha közben a tested mást mond. Ezért is nem tudsz jól hazudni.
- M-Mi?
- Most őszintén. Arra számítottál, hogy megcsókollak. Ezt akarod. - még mindig ugyanabban a felállásban voltunk. Ő egy millimétert sem mozdult távolabb tőlem. Annyira zavarban éreztem magam. - Szóval nem szólalsz meg. Vicces. - amilyen sebességgel közeledett hozzám, most annál gyorsabban ment arrébb a székre. Szívem a torkomban dobogott. Valóban azt hittem, megcsókol. Csalódtam? Miért? Nem lehet igaza. Nem szeretem őt. Mégis... Annyira zakatol a bal mellkasom. Gondolataimba mélyültem, később egy csattanás zökkentett ki. A zaj irányába kaptam a fejem, ahol rabtársam feküdt a szék mellett hason. Éppen akkor jöttek be fogva tartóink is.
- Na, csak nem feldobta talpát? - nevetett az egyik. - Pedig pont most akartuk megkínozni. De semmi gond. Van egy jobb ötletem.
Az ötlet: Erősen megragadtak, másik szobába hurcoltak át, ahol csillagformában kötöztek ki lánccal egy hatalmas géphez. Ilyen szerkezetet sosem láttam azelőtt. Nem tudtam, mire szolgál, de nagyon féltem. Tőlem úgy 10 méterre Josht rögzítették valamilyen beépített vasszékhez. Beletelt egy kis időbe, mire magához tért.
- Szóval nem döglöttél meg? Már megijedtem, hogy ilyen kegyes halált haltál.
- Rohadék. - nyögte társam, utána pedig felé köpött egyet, amire a válasz egy hatalmas pofon volt.
- Még mindig nincs letörve a szarvad? Hihetetlen. Na, nem baj. Most együtt szenvedhetsz a szöszivel. - Josh félrenézett, és akkor vett észre engem. Tekintete végigpásztázta a masinát, majd a szemem. É azt olvastam ki arcából, ő tudja, ezt mire találták ki, de nem tett semmit. Illetve inkább nem tudott.
- Na, - fordult felém a srác - készen állsz? - nevetett fel undorítóan, mielőtt kiment. Ijedten az előttem ülőre bámultam, aki hunyorogva figyelt engem. Fél perccel később hihetetlen fájdalom járta át testem. Minden porcikám égett, a lökések pedig erősödtek, nem maradtak abba. Már értettem is, mire való a gép. Magas feszültségű áramot vezettek belém. Kínlódtam, sikítottam, de ami azután következett... Egyszer csak Josh is elkezdett rángatózni, a széke izzott. Ő is kiabált, ordított fájdalmában. A sebei egyenként fakadtak ki. Egyre több lett a vér körülötte, eszméletét kezdte elveszteni. A szívemben a saját fájdalmamon felülkerekedett az övé. Keservesen bőgtem, folytak a könnyeim, a szemem le sem tudtam venni róla. Dühített, hogy semmit nem tehetek.Könyörögtem, torkom szakadtából könyörögtem, engedjék el. Egészen addig üvöltöttem, míg Josh egy utolsó erőtlen pillantást vetett rám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése