II. évad 35.rész

Sziasztok!

Nagyon, nagyon, nagyon későn hoztam a részt. Sajnálom megint. De jól esne, ha néha visszajeleznétek többen is, hogy elolvastátok-e, és legfőképp, hogy tetszett-e a rész. Nekem hatalmas önbizalmat adna.

Domi

35. rész

- Csak sokat gondolkodom valamin tegnap óta. Egyszerűen ennyi az egész. Folytathatjuk a tanulást.

- Jó.

Úgy negyed órával később még mindig semmi tudás nem szállt a fejembe, mert bár nem bambultam, de figyelni sem tudtam. Keyko körülbelül ötször kérdezett rá az egyenletek megoldására, én pedig annyiszor válaszoltam helytelenül. Elég gáz. Minden jel szerint ráunt a szerencsétlenkedésemre, mert letette a tankönyvet és elfeküdt az ágyán, kezébe véve a laptopot. Jól elvolt, én meg csak bámultam.

- Mit csinálsz?

- Írom a blogomat.

- Hahó! – lengettem meg előtte a kezem úgy, ahogy ő tette pár perccel ezelőtt. – Segítened kéne kémiából, hogy ne bukjak meg.

- És?

- És? Éppen nem azt teszed.

- Éppen van jobb dolgom is.

- Mi ez a flegma stílus? Azt akarod, hogy kapjak egy karót?

- Nem nagyon érdekel.

- Mi?

- Téged nem érdekel, amit magyarázok, akkor engem miért érdekeljen, hogy te megbukhatsz, ha így folytatod.

- Engem érdekel.

- Nem úgy tűnik.

- Oké elismerem. Kicsit máshol jár az eszem…

- Sejtem min, vagy inkább kin.

- Tessék?

- Gondolom valami Joshsal kapcsolatos.

- Igen, jól gondolod. Viszont csak, mert elmondott az életéről olyan dolgokat, amik megleptek, de azt hiszem, túlreagálom.

- Figyelj.

- Figyelek. – felült velem szembe.

- Holnap felelned kell.

- Ezzel nem mondtál újat.

- Tanulnod kell rá. Ha nem tanulsz, akkor véged. Segítek, de cserébe elvárom, hogy figyelj is rám.

- Oké.

- Komolyan figyelj rám.

- Megértettem. Na, folytasd.

- Mára ennyi.

- Mi? Holnap felelnem kell!

- Ne kiabálj. Feleléshez csak be kell magolnod a könyvet.

- És a lecke?

- Amíg te gondolkodtál, én megírtam. Itt van. – nyújtotta nekem durván a munkafüzetet.

- Most meg mi bajod van?

- Á, ugyan semmi. Azon kívül, hogy semmibe veszed a mondandómat, mert rajta jár az eszed, igazán semmi.

- Jó, megértettem. Lépjünk túl.

- Én nem értem, miért buknak a lányok a rosszfiúkra.

- Hm. Én sem értem. Majd megkérdezek valakit, akinek olyan típusú srácok jönnek be.

Elvettem a házimat és kiindultam a szobából, de Keyko gondolata megállított.

- Hé, te úgy értetted… - igen, így azért ennyi kémia után tompul az agyam. – Jaj, hagyjatok ezzel.

- Én nem mondtam semmit.

- De jól tudom, mire célzol. Egyszerűen, olyan nehéz lenne elhinni, amit mondok?

- Te nem vagy tisztában az érzéseiddel, én viszont könnyebben látom a dolgokat… - szólt utánam. Megálltam és visszafordultam.

- Ezt, hogy érted?

- …

- Nálam jobban senki nem tudhatja…

- Legyen elég annyi, hogy vannak lánytestvéreim, ezért elég könnyen tudok azonosulni a dolgokkal.

- Lehet, te tudod, mit érzek, amit speciál kétlek, de én pedig tudom, mikor hazudsz. És ez is egy olyan pillanat. Na, jó éjt.

Ez sem ment túl jól. Fogalmam sincs, mi a jó isten üt mindenkibe? Reiko öngyilkos akart lenni, Josh tragikusan őszinte, Keyko pedig tiszta flegma. Lola abnormálisan életvidám, Leylát alig látom, ahogy Elenát és apát is. Kyle túlaggódja magát. Remek. És én? Én csak úgy vagyok. Hangulatingadozással.

Bedőltem az ágyamba, majd lehunytam a szemem. Mit láttam magam előtt? Ezerszer különb világot, mint amilyenben élek. Nincsenek hosszú napok, sem megterhelő dolgozatok, sőt, még csak olyan gondok se, amiket nekem kell megoldanom. Amit látok, az egy fehér valami. Valakinek a fénye. Fogalmam sincs, ki a birtokosa, mert nem vehető ki. Csak a fehér fényt…

- Pápápápá pápápápá. – a telefonom ébresztőjére kelni felejthetetlen élmény.

Kikászálódtam az ágyból, egyenesen az ablakhoz. Fú, ne. Esik az eső. Utálom suli időben a borús napokat. Annyira lehangol, meg hát azt se fejtsük el, hogy eléggé megázok, mire beérek.

- Jó reggelt! – köszönt Elena fél órával később, amikor viszonylag kész lettem.

- Marha jó. Elázok, mire beérek.

- Nem csak te. – ült az asztalhoz Reiko.

- El fog mosódni a sminkem. – hisztizett Leyla is.

- Legalább viccesen fogsz kinézni. – nevetett a húga.

- Nyugi gyerekek. Elviszlek titeket.

- Igen? Ha nem vagy szuperhős anyuka, akkor nehéz lesz. – csatlakozott Kyle is. – Tudod, nem férünk be mindannyian.

- Kettő kocsi van. Egy apátoknak, egy nekem. Leylának van jogsija, tehát öten tudtok együtt menni. Valaki pedig velem.

- Stipi stop Leyla. – vágta rá a bátyám.

- Úgyszint. – kapcsoltam én is.

- Bocs anya, de a Reizés miatt csatlakozom hozzájuk.

- Szerintem mindannyian menjünk egy kocsival. Hazafelé még esni fog, tehát akkor sem ártana, ha nem ázunk meg. – hozta az ötletet Lola.

- És, hogyan fogunk elférni észlény? – Kyle… Igazából megszoktam már ezt a bunkó stílusát.

- Majd valaki beleül valakinek az ölébe. Talán Micu Keykoéba. Vagy. Vagy, nem is. Reikoéba inkább.

- Anyád! – vágtam rá, a többiek csak nevettek. Ch.

- Most mi van? Tök jól kijöttök egymással.

- De…

- Nincs, de. Elfogtok késni gyerekek.

A suliba vezető út kalandosra sikeredett. Lassan ott tartottunk, hogy az én ölembe volt Reiko, nem pedig fordítva.

- Oké. Máskor inkább megázok. – közöltem.

- Szerintem viccesek voltatok. – gondoltam, hogy Lolának tetszett a jelenetünk.

Az első óra biosz, az osztályfőnökkel. Szuper. Egy óra tömény unalom. A kedvencem, esküszöm. Lola, Keyko, Kyle és én egy csoportba vettük az irányt a termünk felé.

- Szia Mic! Mizu? Tegnap miért nem voltál?

- Ja, öm. Kicsit rosszul éreztem magam. – történetesen ez igaz is. – Luna?

- Lebetegedett. Azt hiszem 40 fokos lázban „szenved”.

- Ó, szegény. Elviszem majd neki a leckét.

- Felesleges. Úgy sem írja meg. Jut eszembe! Láttad a dolgozatod?

- Igen. – sóhajtottam.

- Á, kémia?

- Igen. – sóhajtottam megint.

- Hányas?

- Kettő.

- Mondta Keyko a felelést?

- A felelést? – kaptam fel a fejem. – A felelés!

- Hű, oké, nem kell kiabálni. Tehát…

- Ezt nem hiszem el! – kezdtem kutatni a kémia könyvem után. – Szólt róla, csak este egy kicsit felhúztam magam, ezért elfelejtettem tanulni rá.

- Az gáz.

- Édes istenem, most mit fogok csinálni?

- Nyugi, majd súgok.

- Onnan? – mutattam a helyére. – Simán meghallják.

- Ez igaz. – fogta meg az állát.

- Ah. – dőltem rá a padomra, a kémi könyvvel a kezemben. Ilyen helyzetben, még az a látvány sem dob fel, amikor Ambry agyonölelgeti Keykot. Fogalmam sincs, ez miért olyan menő?

Bioszon, aztán irodalmon végig a kémiát tanultam. Párszor felszólított a tanár, mert a munkafüzetet töltöttük ki, de az emberi test nem éppen a kedvenc témaköröm, tehát a válaszok mindig helytelenek lettek.

- Hé, Mic. Át kéne pakolnunk a laborba. Tudod, most jön…

- Igen, tudom. Szerinted mit tanulok?

- Nyugi már. Nincs labortársad. Nekem pedig ma nem jött be. Tehát egymás mellé fognak ültetni.

- Huh. Egy kicsit megnyugtattál.

Persze ez sem ment simán, ugyanis Akatsut nem ültették mellém, amíg feleltem.

- Az első kérdés: víz tulajdonságai?

- Színtelen, szagtalan, mindhárom halmazállapotban megtalálható.

- Helyes. Milyen alkotórészei vannak?

- Oxigén és hidrogén.

- Mondja el a víz keletkezését. Vagyis az egyenletét. – Mi? Na, ne. Oké, higgadjunk le. Ez a háziban is benne volt, tehát csak vissza kéne gondolnom rá. Keyko, mit firkált a munkafüzetembe? Mit is?

- Azt hiszem O₂ + H_2.

- Nos, fordítva értelmesebb lenne, de elfogadom. – ez a tanár még a helyes válaszba is beleköt. Jesszus! – Még nincs vége az egyenletnek. – Mi van? – Keletkezett anyag neve?

- H₂O. – ez szórakozik velem?

- Helytelen. – azt hiszem most szaladt ki minden vérsejt az arcomból. Meg mernék rá esküdni, hogy ez a jó megoldás. – Ki tudja?

- 2H₂O. – jelentkezett Ambry.

- Mis Smith, először jelentkezzen, aztán, ha felszólítom, akkor válaszoljon. – hú, ez a nő sincs elemi formájában, az biztos. – Most felírok a táblára anyagokat, az a dolgod, hogy bontsd elemekre. – Keyko bezzeg azt mondta, ilyen tuti nem lesz benne, mert felelek. És tessék! 20 percnyi szenvedés után (megjegyzem, még kellett volna felelni tíz embernek), végre abbahagyta a vallatásom. – Jóindulatú hármas.

- Tessék?! – tettem fel a kérdést egy kicsit indulatosabban a kelleténél.

- Ne kiabáljon, nem otthon van. Ha süket, akkor menjen el fülészetre. – na, ennyire sem aláztak még meg soha.

- Hé, még csak év eleje van, simán javíthatsz. – bíztatott Reiko, mikor elmeséltem neki a történteket.

- Hogyan javítsak, ha már hetedikben sem értettem ezt a hülye tantárgyat?

- Lehet, pont most, 11. osztályban világosulsz meg.

- Kötve hiszem. – tesin kicsit morcosan röplabdáztam, de végül is, a hármas jobb, mint a kettes, vagy az egyes. Átlagba így meg lesz a gyenge közepesem.

Kifelé tartottam az iskolából, amikor elcsíptem egy beszélgetést. Szokásomhoz híven a fal mellé bújtam, úgy hallgatóztam.

- Te is hallottad?

- Igen. Nagyon durva.

- Ja, szerintem is.

- Elvileg a tűzoltó, a mentő és a rendőrség is kint állt nála, de nem engedett be senkit.

- És ez mikor is történt?

- Úgy egy óra körül.

- Lehet, meghalt.

- Gondolod?

Ki halt meg, és hol voltak mentők? Mi van? Ez a két lány miről beszél?

- Te is hallottad, Mic?

- Mit?

- Toyuyáéknál tűz ütött ki, elvileg.