13. rész

13. rész

Elkezdődött a hét. Már szerda reggel volt. Megint fáradtan keltem fel. Felvettem egy vörös csőfarmert, ejtett vállú fehér pólót, és egy vörös topánkát. A hajam kifésültem. Átmentem Kyle szobájába, aki már készen is volt. Útközben gyötört a hiányérzet. Vajon mit hagytam otthon?

- Min gondolkodsz ennyit?

- Ja, csak hiányérzetem van.

- Ahogy látom, nem hagytál otthon semmit.

-A megérzéseim soha nem csalnak.

Bementünk a suliba és már meg is láttam Josht. Olyan bosszúvágy fogott el, amilyen még soha. Odamentem hozzá és hirtelen magam felé fordítottam.

- Mit képzelsz te magadról? Attól még, mert bántasz valakit, nem leszel menő. - Ahogy ezt kimondtam, fordított a helyzeten. A szekrénynek nyomott.

- Már megint keresed a bajt? Nem tudsz leszállni rólam?

- Azt még tűröm, hogy engem bántasz. De azt már nem, hogy a bátyámat.

-Ő kereste magának a bajt. Utoljára figyelmeztetlek. Ne állj az utamba.

- Még mindig nem érted, igaz? Fél tőled az egész suli, mindenki a lábaid előtt hever és könyörög neked. - látszólag tetszett neki, hogy ilyeneket mondok, de most ki kell ábrándítanom. - Mindenki, kivéve én.

- Mert te rettegni fogsz tőlem. Nem úszod meg te sem a haragom. Lehet, még egyszer találkozom a bátyáddal és akkor nagyobb baja esik.

-A bátyámhoz hozzá ne merj érni! - emeltem a kezem, de ő elkapta. Ráadásul, ezen volt a fásli.

- Mert, különben, mi lesz?

- Megismerheted a rosszabbik énemet.

- Hú, egy ilyen kislánytól kéne félnem? Hiszen te még magadat sem tudod megvédeni, nemhogy mást. Vagy elfelejtetted a múlt heti esetet? - nyúlt a hasamhoz, amibe én beleborzongtam.

- Csak nem akartam neked ártani, de ez könnyen megváltozhat. - kaptam el a kezét a hasamtól, de ő odaszorította mindkét kezem a szekrényhez.

- Direkt csinálod ezt? - kérdezte, vészesen közel hajolva hozzám.

- Mégis mit?

- Szándékosan bosszantasz.

- Én, csak figyelmeztetlek.

- Én is figyelmeztetlek. - hajolt még közelebb, szinte már összeértek ajkaink. - Ha még egyszer az utamba állsz, tényleg nem úszod meg ennyivel. - nagy erővel elengedett. Csak akkor vettem észre, hogy Kyle végig látta, mit csinál Josh. Én csak lecsúsztam ülésbe a szekrény elé és lehajtottam a fejem. Nem érdekelt a csengő, sem pedig a többiek tekintete. Egyszerűen nem bírtam tovább.

* - Tessék?

- Vámpír vagyok. Így születtem, nem tehetek róla.

- És, most én is vámpír lettem?

- Igen, ezért történnek a változások veled.

- Miért tetted?

- Mit?

- Miért változtattál át egy szörnyé?

- Nem volt más választásom.

- Mindig van más választás.

- Leestél az erkélyről. Haldoklottál. Jelenleg a másik választás a halál lett volna.

- Még az is jobb lett volna, minthogy egy vérszívó gyilkossá tegyél. Miattad utál az egész suli. Te tehetsz arról, hogy így nézek ki.

- Gyönyörű vagy.

- Aha. A suli még sem gondolja így. Minden barátom elfordult tőlem.

- Akkor ők nem is voltak igazán a barátaid. És én nem hagytalak cserben.

- De csak azért, mert te ugyanolyan lény vagy, mint én. Inkább választottam volna a halált!

- Csak eleinte ilyen nehéz, aztán megszokod.

- Nem! Én nem akarom megszokni! A normális életemet akarom!

- Az már lehetetlen.

- Igen? Akkor legalább a külsőmet visszaszerzem.

Levágtam a hajam vállig és befestettem az eredeti hajszínemre. Szoláriumba jártam és lebarnultam. A magasságomon nem tudtam változtatni, ezért az úgy maradt. De nem telt el egy hét sem és visszajött a vámpír külsőm. Lekopott a barnaságom és fakó bőröm lett, a hajam pedig megnőtt és megint átszíneződött. Még párszor megismétlődött ez, de aztán beletörődtem. Betettem kontaklencsét és fekete cuccokban jártam. Senki nem beszélt velem a suliba csak Daniel. Az erőm nem tudtam használni, de ő segítet megtanítani, irányítani. Amikor gimis lettem ők elköltöztek és ott kezdődött a depis időszakom. Semelyik iskolában nem fogadtak be a társaim. Mindennap sírva kuporodtam be a sarokba. Kyle órákon keresztül vígasztalt. Telesírtam a pólóját, de őt ez nem zavarta. Megértett engem… *

- Hé, Mic! Be kéne menni órára. - szólított meg Akatsu. - Minden rendben? - én nem szólaltam meg, csak lerántottam magam mellé és megöleltem. - Mic? Baj van?

- Nem, én csak…

- Megint bealudtál. Figyelj! A bátyád…

- Mi van a bátyámmal?

- Josh… - ennyi elég is volt, hogy tudjam, Josh bántja Kylet. Felálltam és rohantam az osztályterembe. Illetve, rohantam volna, ha Akatsu nem ránt vissza.

- Mit csinálsz? - kérdeztem.

- Inkább te mit csinálsz?

- Meg akarom menteni a bátyámat.

- De a bátyádnak semmi baja.

- De te mondtad, hogy Josh.

- Nem hagytad, hogy végigmondjam. Joshsal van kettesben a teremben.

- És a többiek?

- Beteg a tanár és helyettesítenek, ezért kimentek az udvarra. A bátyád a lába miatt nem mehet ki, Josh pedig csak nem akar.

- Akkor is menjünk be, mert a végén egymásnak esnek és elnézve a tesóm állapotát, nem lenne jó, ha Josh bemérgesedne.

- Látom, már vágod, miért mondtam, hogy jobb, ha elkerülöd.

- Igen, de én nem félek tőle.

Bementünk a terembe és csodák csodája, Kyle is és Josh is a saját helyén ül. Meg se mukkannak. Ennek örülök, talán túléljük kevesebb sérülésekkel is.