II. évad 6. rész

6. rész

Köpni, nyelni nem tudtam. Akatsu arcáról lefagyott a mosoly, a többiek is értetlenül bámultak. És én… Nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy bemossak-e egyet a drágalátós edzőnek.

- WHAT? - nyögtem ki végül.

- Nem felelsz meg az elvárásoknak. - sarkon fordult és elment. Én még utána szóltam.

- Csak azért, mert lány vagyok. Igaz?!

- Higgy azt, amit akarsz.

Leültem a kispadra és majdnem elsírtam magam. Csalódtam és olyan düh járta át a testem, amilyen már rég.

- Hé, nyugi. - ült mellém Akatsu.

- Hogy kérheted tőlem, hogy nyugodjak meg? Csak azért nem vett be az a szemét, mert lány vagyok. Tudtam, hogy eleve meg sem kellett volna próbálnom.

- Figyelj! Beszélek vele és…

- Nem! Akkor inkább veszek fel olyan ruhákat, mint Ambry.

- Sajnálom. - tette a vállamra a kezét, de nem kellett volna.

- Jézus! Tűz forró vagy. Lehet, lázad van. De minimum 40 fokos. - kapta el a kezét. Tűz… A négy elem egyike. Ha mérges vagyok és nem tudok uralkodni magamon, általában izzani kezdek.

- Nincs semmi bajom. Most megyek, szia.

- Állj meg! - rántotta vissza a kezem. Viszont még mindig égett a testem, de nem kapta el a kezét. Így akár égési sérülései is lehetnek.

- Megőrültél? - rántottam el a karom. Nem szeretném, ha megsebesülne.

Otthon felrohantam a szobámba és se szó, se beszéd, beugrottam az ágyamba. Nem múlik a forróság. Egyre jobban éget. Keyko épp a fürdőből lépett ki.

- Hé, szia! Hogy ment a válogatás? - feküdt le mellém.

- Nem vettek be, de ezt most hagyjuk.

- Tűz piros vagy. Csak nincs lázad? - nyújtotta ki a kezét. és már fogta volna meg a homlokom, de átfordultam a másik oldalamra.

- Nem. Nincs semmi bajom. - hadartam.

- Igazán? - felállt, odajött hozzám és leguggolt elém. - Had nézzem. - megint fordulnék el, viszont nem engedi. Csak a karom fogja. - Iszonyat forró vagy.

- Csak a düh miatt. Egy kicsit elragadtattam magam. - ugrottam ki az ágyból. Megszédültem és majdnem elestem.

- Inkább feküdj vissza. Nem vagy jól.

- De, jól vagyok. Csak hirtelen álltam fel. - mintha csak meghazudtolni akarna a tűz, ami bennem ég. Felerősödik, és a padlóra küld. Nekitámaszkodom a falnak és akkor még Keyko jelenléte sem érdekelt. Majdnem elégtem. Ilyen soha nem történt velem. Csak egy kis düh miatt.

Mire feleszmélek Keyko már előttem ül és megfogja az vállamat.

- Vedd el a kezed. Megégetlek. - vettem el a csuklóját.

- Csak nyugodj meg. - a keze, megint a vállamon pihent.

- Mit művelsz? Nem akarok kárt tenni benned!

- Nem fogsz. Segítek. - Segít? Inkább én segítek neki. Szerzek pár égési sérülést a karjára.

- Kérlek, nem szeretnék ártani neked. - fogtam meg a kezét. Ő feltérdelt és egyre közelebb hajolt. - Mit csinálsz? - suttogom. Ő rám emeli a tekintetét. Belenézek barna szemeibe és elveszek bennük. Ezt nem szabad hagynom, hiszen mi van, ha megölöm? Nem tudtam semmit tenni. Keyko lassan megcsókolt. Körülbelül egy percig tapasztotta a száját az enyémre, aztán távolabb hajolt. Jobban éreztem magam. Nem úgy, mint újkoromban, de jelentősen jobban. Neki sem ártottam. Egy csóktól, hogy múlhat el a fájdalmam és a forróság? Aztán jutott eszembe valami más fontos dolog is.

- Keyko… Mi már egy család vagyunk. Ezt nem szabad.

- Mondtam, hogy segítek.

Ennyi volt a beszélgetésünk. Ő lefeküdt, én pedig csak bámultam magam elé. Hogy csinálta? Neki most el kellett volna ájulnia. És ez a csók… Nem ismétlődhet meg. Testvérek lettünk. Nem szabad. Végül rávettem magam, hogy lemenjek a konyhába valamit enni.

- Halj meg! Halj meg! - üvöltözik Reiko a szobájából. Gondolom videójátékozik.

- Hé, Micu! Sajnálom, hogy nem vettek be a csapatba. Az edző agya totálkáros. Az biztos! - jött ki a tesóm.

- Kyle, már ezerszer szóltam, hogy ne mászkálj egyedül!

- Jaj, nyugi má’. Egy hét múlva úgyis leveszik. Egyébként meg, megszoktam, hogy egyedül járkálok.

- Aha. - nyúltam be a hűtőbe egy doboz fagyiért.

- Na, mesélj.

- Miről? - kaptam fel a fejem a hűtőből.

- Mi bajod?

- Szerinted? Nem vettek be a csapatba, pedig olyan jól játszottam, mint a többiek.

- A-a. Valami más bajod is van. Ki vele. - ez az átka annak, ha ikertestvéred van. Mindenféle varázslat nélkül tudja, hogy mikor van bajod. Ezért utálom! De végül is, miért ne mondhatnám el, legalább neki?

- Jó. Szóval… - elmeséltem neki, mi történt.

- Hogy, mit csinált? - kérdezett vissza.

- Megcsókolt és utána furcsa módon kihűltem. Mármint elmúlt a forróság.

- De, ő a mostohatesónk.

- Na, nem mondod? Amúgy meg, nem rég még te mondtad, hogy nem vérszerintik, amikor a tesóikról volt szó. De ezt inkább hagyjuk. Nem, mintha össze akarnék vele jönni.

- Valljuk be. Ez elég érdekes. Tudta, hogyha megcsókol, akkor jobban leszel. Neked ez nem furcsa?

- Mire akarsz ezzel kilyukadni?

- Te, tényleg nem érted? Mi van, ha ő is vámpír?

- Mi? Az kizárt.

- Hiszen a bőre fehérebb a hónál, mindig nyugodt és laza, ráadásul itt van ez a csók is.

- Ide figyelj! Több ilyen ember létezik a világon, úgyhogy ne képzelj bele mindent. Na, mentem, jó éjt.

A szobámban Keyko már aludt. Én is befeküdtem mellé és elkezdtem kanalazni a fagyit. Unalmas volt ez így, ezért bekapcsoltam a tévét. Minden adón horrort adtak, vagy reklámot. Szuper! Utálom a horrort, legalábbis egyedül nézni nem szeretem. Habár itt van Keyko, de ez nem igazán nyugtat meg. Vajon Kylenak igaza van és ő tényleg vámpír? Sajnos nem szeretném bevallani magamnak, de muszáj: meg van rá az esély. Nem vettem észre, de úgy bealudtam, mint annak a rendje. Ki sem kapcsoltam a tévét.

A hét további része unalmasan telt. Josh semmi hülyeséget nem csinált, Akatsut bíztattam a pótvizsgával kapcsolatban, Ambry pedig nyomult tovább Keykora. Vele kapcsolatban, csak annyit, hogy nem tett semmi furcsát, amiért gyanakodnom kéne. Lassan eljött a buli napja.