II. évad 12. rész

12. rész

Nem lehet igaz. Miért? Miért pont velem történik ez? Most mit mondjak?

- Te… Drogozol? - Én nem akarom, hogy ilyet higgyen rólam.

- Ami azt illeti, nem az enyém, hanem… -„Egyedül rád számíthatok”, vízhangzottak a fejemben Reiko szavai. Nem márthatom be. Megígértem neki.

- Hanem?

- Fogalmam sincs. Nem az enyém és kész.

- Rendben, akkor nem baj, ha kidobom?

- Nem! De akkor vidd ki a szemetet is. - ez Reiko miatt fontos. Képes a végén kikukázni.

- Fura lány vagy.

- Sokan mondták már. Na, várjunk csak! Te hiszel nekem?

- Igen, hiszen igazat mondasz. - honnan tudja ilyen biztosan? Amúgy meg, csak félig mondok igazat, mert tudom, kié. - Vagyis gondolom. - javította ki magát.

- Oké, köszi, hogy hiszel nekem. Megterítettetek?

- Igen, ti kész vagytok a vacsival?

- Majdnem. Már csak a sütiket kell megsütni. Azt intézi Reiko. Én meg lefürdök és átöltözök.

- Tegnap Reikoval töltötted az éjszakát?

- Igen, azaz nem, vagyis… Igen, de nem OLYAN értelemben. - ezt most jól megmagyaráztam.

- Aha, értem.

- Figyi, tényleg nem történt semmi. Részeg volt és mivel nem tudtam átvonszolni a szobájába, ezért vele maradtam a fürdőben. Ennyi az egész. Ha most megbocsájtasz… - előkaptam pár holmit és húztam is be a fürdőbe.  Josh jár a fejemben. „A végzeted”. Mit akar ez jelenteni? Állj! Állj! Állj! Elég mára az agyalásból. Ennyit már régen gondolkodtam egy nap. Viszont, itt van még egy ok. Hogy néz ki a mostohám? Biztos egy szőke cicababa, pont, mint Ambry, csak idősebb változatban. Grrrrrrr. A hideg is kiráz. De ki az a hülye, aki összeáll apámmal? Ki?

Ahogy ezt megbeszéltem magammal, felöltöztem és le is mentem a srácokhoz.

- Na, hogy állsz a sütivel? - kérdezem Reikot.

- Úgy egy óra, és kész van.

- Szuper! Öm, beszélhetnénk?

- Mondjad. - komolyan. Nem vágja? Nyilván nem a tesóink előtt szeretném részletezni a dolgot.

- Mármint, négyszemközt. - nézek rá jelentőségteljesen. Megértette, úgyhogy elindult felém.

- Aztán még apáék érkezése előtt gyertek vissza. - hülye perverz bátyám, megint hozza a formáját.

- Annyira beteg vagy, hogy arra nincs szó.

Megindultam Reiko szobája fele, ő pedig követett. Miután becsuktam az ajtót, elkezdtem suttogni:

-A tesód megtalálta nálam a drogot.

- Minek suttogsz?

-Ó, hát nem is tudom. Talán, mert lehet, ezek után hallgatóznak?

- Jogos érv. Szóval?

- Nem figyelsz? Most mondtam: A tesód megtalálta nálam a drogot.

- És? Mit mondtál? Ugye beárultál? - aggódott össze-vissza.

- Szerinted, ha beárultalak volna, akkor épp lenne még a hallásod?

- Mi?

- Válaszolok: Nem. Mert a bátyád már rég lekiabálná a fejed.

- És… Akkor… Mit mondtál?

- Azt, hogy nem az enyém és nem tudom, kié.

- Nem hitte el, igaz?

- De, nagyon úgy tűnt, elhiszi.

- Miért nem mondtad el simán az igazat?

- Ez komoly? Megígértem, nem? Segítek. Ha elárulnálak, akkor biztos elvonóra kéne menned.

- Köszönöm. - már megint ez az ölelése.

- Re-i-ko. Kiszorítod belőlem a lelket is. Engedj el, mert megfulladok. Inkább menjünk ki a többiekhez.

Tehát vártunk nyolcig. Filmeztünk a nappaliba. Ha jobban belegondolok: Ebben a mostohadologban az egyetlen jó dolog az, hogy plusz tesókat kaptam. És még lesz kettő lány. Jól fognak jönni, mert így egyenlően leszünk. Most én vagyok az egyetlen nőnemű köztünk. Hasonlítunk egymásra, ugyanis mindannyian bealudtunk és apám krákogására keltünk fel. Kipattantak szemeink. Gyorsan felálltunk és én megigazítottam a ruhám is.

- Szeva apa! - a bátyám megint hozza azt az illedelmes formáját. - Ja, igen, jó napot! - rázott kezet a kedves mostohánkkal. Már értem! Ez a „Hogyan készítsük ki a mostohánkat” terv része. Nekem is bunkónak kell lennem? Szóltam Kylenak gondolatban:

 ’ Majd holnap elkezdjük. Ma legyünk illedelmesek. ’

’ Miért? ’

’ Minél nagyobb meglepetést okozunk, annál jobban sül el nekünk. ’

’ Ok, de holnap már nem fogom vissza magam ’

- Szia, apa! Jó estét! - lépek a gerlepár elé. Nos, a mostohámat nem nevezném cicababának. Hosszú, vörösesbarna haja, kék szeme, és sovány testalkata van.

- Sziasztok! A nevem Elena Yainko. Persze szólítsatok Elenának. És tegezzetek nyugodtan.

Miután túlesett mindenki a bemutatkozáson, leültünk az asztalhoz. Kedves „anyukánk” rendesen meglepődött rajta, hogy milyen jó lett a vacsi, de talán még apán is láttam valami hasonló arckifejezést.

- Nem kell ilyen képet vágni. Én és Micu készítettük. Nagy erőbedobással. - büszkélkedett Reiko.

- Nem azért Reikém, csak nagyon finom. Egy tinédzsertől nem vár el az ember ilyen főzőtudományt. - erre Kyle a kezét a szája elé emelte, és úgy röhögött. Én kulturáltabban viselkedek, ezért csak egy mosolyt engedtem el.

- Anya, már mondtam: ne hívj így. Tök cink. - sandított Reiko az anyjára.

- Nos, gyerekek. Jövő héten költözünk az új házba. Úgy döntöttünk, addig már nem rendezzük át a szobákat, szóval szombatig még egy ágyban kell aludnotok. Remélem nem baj. - pillantott apa rám, Elena pedig Keykora.

- Ha eddig kibírtuk, most is kifogjuk. - válaszolt helyettem Keyko. Wow. Ez olyan Kyles volt. Tanul a tesómtól?

- És veled mi van, Reiko? Máskor egy csomót dumálsz nekem, hogy mi történt, amíg távol voltam, most miért nem?

- Csak elvette a kedvem a „Reikém” megnevezés.

- Ha, nem szeretnéd, hogy még rosszabb kedved legyen, akkor tanácsolom: Ne mond ki még egyszer ezt, mert a bátyám leesik a székről a röhögő görcstől. –csak forgatta a szemeit. Hm. Ennek az Elenának elég fiatalos a beszéde.

- Hány éves vagy? - Kyle megelőzött a kérdésfeltételben.

- Idén vagyok 33.

- És mivel foglalkozol? - csatlakoztam a beszélgetéshez.

- Középiskolás zenetanárnő és osztályfőnök vagyok.

- Zenetanárnő?

- Igen. Külön hangszeres órákat adok az érdeklődőknek.

Aha. Fiatal, szép, szereti a zenét. Ha nem akarna anya helyébe lépni, akkor el is fogadnám legjobb barátnőnek.

- De ne csak rólam legyen szó. Halljunk rólatok is valamit. - ránéztem a tesómra, hogy kezdjen ő. Fogta is a mondandóm, így belevágott.

- Kyle a nevem. 16 vok. 17 leszek decemberben. Oda vagyok meg vissza a fociért, szeretek csajozni, hármas az átlagom. Oszt ennyi. - Ha azt gondoltam eddig, a bátyám bunkó, akkor ehhez képest hazudtam. Azért belekezdtem a saját bemutatkozásomba.

- Kb, ugyanezek. A nevem Micuko. Kylenak, Keykonak, Reikonak és a jövőbeli testvéreimnek Micu. A barátaimnak Mic. Egy valaki hív Micónak és egy valaki Micinek. Ezeket csak ők használhatják. Imádom a focit, az animéket, énekelni. Hármas, négyes a tanulmányi átlagom. És Kyle az ikertesóm.

- Örülök, hogy megismerkedtünk! Fiúk? Ti is mutatkozzatok be!

- Hát, ok. Én Reiko vok. 16 éves. Másodikos. Basszusgitározom, és énekelni is tudok. A videó játékok terén jeleskedem.

- Ennyi? - néztem rá.

- Fogunk elég időt együtt tölteni. Lesz bőven alkalmad megismerni. - kacsintott rám.

- Keykonak hívnak. 17 éves vagyok. Profin táncolok. Blogot írok az életemről. - ő sem bő szavú, az biztos.

Az estét tovább nem részletezném, mert gondolom, arra nem vagytok kíváncsiak, hogy enyelegtek és milyen megszakadt hangulat honolt az étkezőben. Örültem, mikor felmehettünk a szobánkba. Elena vállalta a mosogatást. Hát, ez a minimum.

- Mi a véleményed anyukámról? - jött Keykonak a hirtelen kérdés.

- Szép, kedves. - Jó, csaknem mondhatom: Utálom, és a tervem, hogy kiüldözzem a világból is. Durva lenne. - Hű, nagyon meleg van. Nem gond, ha éjszakára nyitva hagyom az erkélyajtót?

- Nem. Nekem is melegem van.

- Én elmegyek átöltözni.

Ez az Elena nem is olyan rossz, első látásra. De jó modor ide vagy oda, nem engedem, anya helyébe lépni. Soha! Kyleval holnap neki is kezdek a tervünknek. Ezt a csatát mi nyerjük. Az tuti.

Álmoskásan támolyogtam be a szobába. Kissé lengén öltöztem, de majdnem megfulladtam a hőségtől. Fülledt a levegő.